2015. február 28., szombat

Kelkáposztafőzelék olaszosan


Amim most van 2.0-ás kelkáposztafőzelék. Amim nincs, körmöm a hüvelykujjamon. Így viszont lett 2.0-ás ujjam köröm és majdnem felső ujjperc nélkül. Persze szerintem nem a rögtönzött házi véráldozatomtól lett ilyen remek a végeredmény, hanem attól, hogy a kelkáposztát finoman roppanósra pároltam, ahelyett, hogy kifőztem volna a lelkét. Ráadásul finom fűszerekkel ízesítettem, végül krémes sajttal gazdagítottam és olaszos kiegészítőkkel tettem ellenállhatatlanná. Szóval a felső ujjpercet ne is keressétek a hozzávalók között. 

Helyszínelés előtt:

1 db vöröshagyma finomra vágva
1 fej kelkáposzta vékonyan fellaskázva
10 dkg füstölt húsos szalonna felkockázva
1 dl száraz fehérbor
5 dl húsleves alaplé
3 gerezd fokhagyma finomra zúzva
1 tk kakukkfű
1 kk őrölt köménymag
Só, frissen őrölt borssal
2 ek olívaolaj
100 gr natúr krémsajt
100 gr serrano felcsíkozva
80 gr parmezán lereszelve

Az olajon megpirítom a szalonnát és megdinsztelem a hagymát. 3 részletben lepirítom a kelkáposztát, majd ráöntöm a bort és magas lángon elforralom az alkoholt. Kakukkfűvel, köménymaggal, sóval borssal fűszerezem, és felöntöm az alaplével. Fedő alatt lassú tűzön 20 perc alatt megpárolom, majd hozzákeverem a sajtkrémet, zúzott fokhagymát. Végül a tetejére szórom a sonkát és parmezán felével megszórva kínálom. 

2015. február 26., csütörtök

Tonhalas paradicsomsalsa

Ez egy igazi dobozkaja, amolyan munkahelyre való, már ha kollégáink tolerálják a lilahagyma tonhal szuperkombót és/vagy nem sok tárgyalást terveztünk aznapra, de az sem árt, ha van nálunk rágó+Listerine+fogkrém triumvirátus, ami felveszi a harcot a halas hagymás támadással. Azt hiszem a háttérben felsejlő doboz, amolyan jól elhelyezett omen, mert igazán álszent módon 2 nap alatt elpusztítottam az esti sorozatnézés mellé egy halom fagyit, hogy aztán ártatlanul pillázva másnap 0 kalóriás salátát csomagoljak a kiürült dobozba.

Dobozolás:

1 db tonhalkonzerv
1 db kukoricakonzerv
3 db paradicsom apró kockára vágva
1 kis fej lilahagyma finomra vágva
1/2 csokor petrezselyem felaprítva
1 nagy marék bazsalikom felaprítva
1/2 citrom leve
Olívaolaj
Só, frissen őrölt bors

A kukoricakonzervet, tonhalat lecsepegtetem. A halat villával összetöröm. A hozzávalókat összekeverem. A salátára facsarom az ujjaim között átszűrt citromlevet. Meglocsolom olívaolajjal. Ízlés szerint sóval, borssal fűszerezem. Én kecskesajtos pirítóssal ettem, de ez természetesen opcionális.

2015. február 24., kedd

Angol reggeli vagy magyar vacsora avagy illatos csicseriborsós gombaragu sült kolbász darabkákkal


Az új kedvencem a csicseriborsó, mivel teljes értékű köret és bármi mellé adható. Szerintem tökéletes krumplipótló, diéta idején, mégis nagyon egészséges. Sok magnéziumot vasat és cinket tartalmaz. Az igazi ínyencek természetesen ezt is lazán kiérzik evés közben, ez alap, akarom mondani elolvassák a Wikipédián és okosnak tűnnek. Az viszont tény és tényleg empirikus tapasztalat útján jöttem rá, hogy nagyon jól laktat, és akárminek is köszönhető, de valóban hosszú időre eltelít, ráadásul semleges ízének köszönhetően számtalan módon variálható. 

Variációk egy témára:

40 dkg csicseriborsó (én főztem, de konzervet is használhatunk)
50 dkg csiperke gomba meghámozva, leöblítve, vékonyan felszeletelve
10 dkg trappista sajt lereszelve
2 tojás
1 kis fej vöröshagyma finomra vágva
1 d száraz fehérbor
3 gerezd fokhagyma finomra zúzva
1 kk szárított kakukkfű
1 pár sütni való kolbász (nekem házi disznótoros maradék volt)
1 ek vaj
1/2 csokor petrezselyem felaprítva
pár ágacska friss kakukkfű levélkéi
Só, frissen őrölt bors

A sütőt 180 fokra előmelegítem. A kolbászt egy  jénaiba helyezem és fél ujjnyi vastagon vizet öntök a tálba, hogy a kolbász ne süljön le, majd a fóliával letakart jénait a sütőbe teszem 30 percre. Eközben egy serpenyőben megolvasztott vajon magas lángon lepirítom a gombát, majd felöntöm borral és folyamatos kevergetés mellett megvárom, hogy az alkohol elillanjon. A gombát kakukkfűvel, sóval, borssal fűszerezem, és fedő alatt kis lángon 10 percig párolom. A fokhagymát is hozzáadom a gombához és 2-3 perc alatt illatosra pirítom. A kolbászt kiveszem a jénaiból, és 2-3 db-ba vágom. A kisült zsírt egy tálba leöntöm és félreteszem. A jénaiban elkeverem a csicseriborsót a gombával, majd a tetejére visszahelyezem a kolbászdarabkákat a sületlen oldalukkal felfelé, és fóliával letakarva, további 20 percre visszatolom a sütőbe. Leszedem a fóliát, ráütöm a 2 tojást a kolbászok tetejére, sózom borsozom és grill funkción a sütőben 200 fokon, 10 perc alatt készre pirítom az egytálételt. A sütőből kivéve megszóróm a reszelt sajttal, friss fűszernövényekkel és tálalom.

2015. február 18., szerda

Avokádos csicseriborsó krém pirított rákkal és paradicsomsalsával

Most mér tényleg meggyőződésem, hogy lehet egészséges mégis elképesztően finom ételeket készíteni. Igaz ugyan, hogy ehhez eléggé el kell szakadni a klasszikus magyar alapanyagoktól, receptektől. Be kell, hogy valljam, hogy amióta leálltam a "rossz" szénhidrátokról, mint amilyen a tészta krumpli stb. sokkal változatosabb és ízesebb fogásokat eszem. Ráadásul tényleg nem önáltatás, de a sok zöldségételtől még egy kicsit az az illúzióm is meg lehet, hogy már nincs is olyan messze az a nyár, ami már úgy hiányzik nekem így február végén. Mondjuk egy színpompás paradicsom salsa láttán mindenki fel kell, hogy engedjen.

Ízvadászat:

1 avokádó félbevágva, kimagozva, feldarabolva
40 dkg konzerv csicseriborsó leöblítve
1 citrom leve
6 gerezd fokhagyma (3 finomra zúzva, 3 vékonyan felszeletelve)
1 tk mustár
1 tk mustárpor
3 nagy paradicsom apróra felkockázva
1 kis fej lila hagyma finomra vágva
25 dkg királyrák
1/2 csokor petrezselyem felaprítva
1/2 csokor koriander apróra vágva
1 marék bazsalikom felaprítva
1/4 chili felaprítva
1 dl száraz fehér bor
1 ek vaj
Só, frissen őrölt bors
Olívaolaj

Egy késes betétű robotgépbe krémmé turmixolom a csicseriborsót, avokádót, 3 fokhagymával, mustárral és mustárporral valamint 1/2 citrom levével. Sóval borssal ízesítem. A paradicsom salsához összekeverem a paradicsomkockákat a lila hagymával, bazsalikommal, és korianderrel. A másik fél citrom levének a felét rácsavarom a salátára majd alaposan elkeverem, hogy összevegyüljenek az alapanyagok. Egy teflonserpenyőben felolvasztom a vajat, majd magas lángra veszem, és rádobom a rákot, 1-2 perc alatt megpirítom. Közben sózom, borsozom. Megfordítom a rákocskákat, és hozzáöntöm a bor felét. Megvárom míg a bor elfő, majd hozzáöntöm a másik felét is és ekkor beledobom a felszeletelt fokhagymát, chilit, és petrezselymet.További 2 percig folyamatos keverés mellet pirítom a fűszeres rákot, míg a fokhagyma illatosra pirul. Végül rácsavarom a citromot. Az elkészül ételeket kis tálkákba szedve tálalom.

2015. február 16., hétfő

Vöröslencsés tikka masala sütőtökkel és húsgolyókkal

A Steinberger kúra után a fokozatos ízvadászatból, hirtelen átcsaptam egy fűszeres, indiai egzotikus ízdömpingre ezzel a fogással. Itt már biztos, hogy nem a korábbi ingerszegény étkezésemnek tudható be, hogy úgy érzem, hogy ez az egytálétel egy igazi ízorgia. Továbbra is tartom azonban, hogy a rossz szénhidrátok az ellenségeim, ezért ez a fogás is tobzódik az egészséges alapanyagokban, ráadásul még finom is. Bár nálam szigorúbb diétát tartó kolléganőmnél ez már nem ment át a rostán, mert a krémes főzelék ízesítésére használt kókuszkrém kiverte nála a kalóriabarométert, de nagggyon finom:)

Kalóriaszámláló kiakasztáshoz:

30 dkg vörös lencse
40 dkg sütőtök megpucolva, kis kockákra vágva
30 dkg húsgolyó (IKEA húsgolyót használtam)
1 fej vöröshagyma finomra vágva
3 gerezd fokhagyma durvára vágva
1 db darabolt paradicsomkonzerv (40 dkg)
1 konzerv kókuszkrém (185 ml)
7 dl  szárnyas alaplé (1 db Knorr házias levesalapból)
1-1 tk garam masala, kurkuma, őrölt kömény
1/2 tk cayenne chili por
Só, bors
1/2 csokor koriander levelei felaprítva
2 ek olaj

Egy fedővel rendelkező serpenyőben, a felforrósított olajon megdinsztelem a hagymát. Hozzákeverem a  falatnyi kockákra vágott sütőtököt. Rádobom a fokhagymát és a koriander kivételével a fűszereket. Felöntöm a levessel és a paradicsommal. A paradicsomkonzervet kiöblítem 2 dl vízzel és még az is hozzáöntöm. Fedő alatt 10 percig párolom, majd hozzáadom a vörös lencsét, húsgolyókat. Ha kell sózom borsozom, és felöntöm a kókuszkrémmel. További 20 perc alatt, vagy míg meg nem puhul a lencse készre főzöm. A végén megszórom a korianderrel. Esetleg még joghurtot adhatunk mellé és citromkarikát.

2015. február 13., péntek

Szardíniás padlizsánsaláta pikáns paradicsom salsával

Lehet, hogy a Steinberger kúra nyújtotta gyötrelmek miatt nem vagyok teljesen beszámítható, hisz a biolevelek mellett 5 napon keresztül csak rozskenyeret ettem. Nem csoda tehát ha szinte táncot jártak az ízlelőbimbóim a zamatos paradicsom salsával és a ízletes sült padlizsánnal való találkozás során, de engem most ez az étel tényleg levett a lábamról. Friss, különleges, könnyű fogás. Időigényes, de cserébe nagyon egyszerű elkészíteni, mivel szerencsére az idő nagyobb részében csak a sütő dolgozik, hogy a padlizsán megpiruljon és mi pihenhetünk egy jó könyvvel a kanapéra kucorodva, biztos távolságból felügyelve a konyhában zajló eseményeket.

Ízbomba gyártáshoz:

2 db padlizsán (70 dkg) 
2 db paradicsom (40 dkg) apró kockára vágva
1 kis fej lila hagyma finomra aprítva
10 dkg zöld olajbogyó durvára szeletelve
1 db szardínia konzerv (125 gr)
1/2 csokor petrezselyem felaprítva
1 nagy marék bazsalikomlevél felaprítva
1/2 citrom leve
Olívaolaj
Só, frissen őrölt bors

A sütőt légkeveréses módon 180 fokra előmelegítem. A padlizsánt 0,5 cm vastag karikákra vágom, besózom és 15 percre félreteszem, hogy levet eresszen, majd konyhai törlőkendővel leitatom róla a keserű lét. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral és egy kenőecsettel megkenem a sütőpapírt olajjal, majd belefektetem a padlizsán szeleteket és a tetejüket is bekenem az olajos ecsettel. Lehet jó szorosan egymás mellé pakolni a padlizsánszeleteket, mert sütés közben úgyis összeesik. A padlizsánt 25-30 percre betolom a sütőbe, és félidőben megforgatom. Én csak 2 körbe tudtam kisütni. Eddig akár előző nap is elkészíthetjük a receptet. A paradicsom salsához összekeverem a paradicsomot, hagymát, olajbogyót és friss zöld fűszereket. A szardíniát  lecsöpögtetem és falatnyi darabokra vágom. A megsült padlizsánszeleteket egy tálra szedem ráhalmozom a paradicsom salsát, megszórom a hallal. A salátát megöntözöm extra szűz olívaolajjal. Végül sóval, frissen őrölt borssal  és 1/2 citrom levével ízesítem. Pirítóst kínálok mellé.

2015. február 12., csütörtök

Meleg kelbimbó saláta olaszosan

Elképesztő önuralomról árulkodik, hogy kibírtam, hogy ne így kezdjem már a címnél, hogy "kell bimbó?". Láthatóan annyira azért mégsem vagyok fegyelmezett, mert az első bekezdésnél már megtörtem és muszáj volt ezt leírnom. Ennek a hihetetlen önmérsékletnek a hátterében az áll, hogy lehet sokan felelőtlenül egyből rávágtátok volna, hogy nem kell és akkor kimaradtatok volna valami elképesztően jó dologból, ezt pedig nem hagyhatom. A számkivetett cikória után, nem másért folytatom ugyanis térítő munkámat, mint a kelbimbóért. Teszem ezt azért mert a kelbimbónak most van szezonja, mégis nyáridéző olaszos ízekkel kényeztet ez a fogás, és az elkészítése szó szerint 10 percnyi konyhai tevékenységet igényel

Tovább is van mondjam még (2 adag):
50 dkg kelbimbó
8 dkg serrano sonka
5 dkg parmezán 
5 db aszalt paradicsom felkockázva
1 ek chilis olaj
6 kis gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors
1 tk oregánó

A kelbimbót megmossuk és  megpároljuk. A sütőt grill fokozaton 200 fokra felmelegítjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A kelbimbókat félbevágjuk és a tepsibe szórjuk. A sonkát falatokra tépkedjük és eloszlatjuk a kelbimbón. A fokhagyma külső rétegét lehámozzuk, de hagyunk rajta egy réteget és a többi hozzávalóhoz adjuk a tepsibe. A sonkás kelbimbót borsozzuk, oregánóval ízestjük és meglocsoljuk a chilis olívaolajjal,  majd az egészet 10 percre betoljuk a sütőbe, míg a sonka ropogósra sül. A sütőből kivéve a fokhagymát kézzel kinyomkodjuk a héjából, és parmezánforgácsokat vágunk a salátára, hogy ráolvadjon, végül meghintjük a felvágott aszalt paradicsommal. Ha szükséges még borsozhatjuk és melegen, esetleg pirított rozskenyérrel fogyasztjuk.

2015. február 7., szombat

Kecskesajtos bulgur ízletes paradicsompassatával és hagyma chutneyval

Be kell látni, hogy már csak nyálcsorgatva nézegetem ezt a képet, mert ma elkezdtem a Steinberger kúrát. Talán most 5-jére csinálom végig - ennyi megelőlegezett bizalmat így az első napon megérdemlek magamtól:) - szóval egy megjegyzést is megérdemel majd talán. Ja, hogy valamit talán a mostani recepthez kapcsolódóan is kéne írni. A recept, ha előrelátóan felkészülünk és már rendelkezésünkre áll a lilahagyma chutney kiváló zsúfolt hétköznap estére, mikor max 20 percet szeretnénk eltölteni a konyhában és valami kényeztető, de mégis egészséges finomságra vágyik az ember. Azt, hogy a bulgur a nagy új kedvenc, talán már nem is kell mondani, már fejben van a következő bulguros recept.

30 dk bulgur
6 dl forró víz
1 db Knorr házias levesalap
4 dl paradicsom passata
1 közepes fej vöröshagyma finomra vágva
2 gerezd fokhagyma összezúzva
1 dl száraz vörösbor
1 ek balzsamecet
1/2 chili paprika apróra vágva
1 csokor bazsalikom
15 dkg lágy kecskesajt
lilahagyma chutney a leírt mennyiség fele
1 ek olívaolaj

A sütőt légkeveréses üzemmódon 200 fokra előmelegítem. A vízforralóban felforralt vízben elkeverem a leveskockát. Egy tűzálló jénaiba szórom a bulgurt és felöntöm a levesalappal, majd alufóliával lefedve betolom a sütőbe, és 25 perc alatt puhára párolom. Egy lefedhető teflonedényben felhevítem az olajat és megdinsztelem rajta a hagymát, majd hozzáadom a chilit. A serpenyő alatt feltekerem a lángot és hozzáöntöm a bort, majd a balzsamecetet és 1-2 percig kevergetem, hogy elforrjon az alkohol. Ezután mérséklem a lángot a serpenyő alatt és hozzáadom a paradicsom passatat. Sózom, borsozom és fokhagymával ízesítem, majd hozzáadom a lilahagyma chutneyt (2 tk-lal félreteszek a tálaláshoz). Belekeverem a megpuhult bulgurt és még 5 percig hagyom a tűzön. A bazsalikomot felaprítom. A paradicsomos bulgurra morzsolom a kecskesajtot, meghintem bazsalikommal és hagyma chutneyval tálalom.

2015. február 4., szerda

Lilahagyma chutney

Már régóta szemezek a lilahagyma chutney-val  és már nagyon szerettem volna elkészíteni a saját verziómat. A hétvégén neki is futottam és nomen est omen, így, hogy már vasárnap szorgalmasan előre dolgoztam, olyan rohanós hetem volt, hogy még a bevezető megírására sem jutott időm eddig. Viszont határozottan jól jött ez a hozzávaló ma, mikor elfogyott minden ételem, a lilahagyma chutney jelentősen felgyorsította a vacsorám elkészítését. Mondhatom, abszolút megtérült a befektetés. Na, de nem spoilerezem a saját blogom, azért picit lepődjetek majd meg, ha péntek magasságában viszontlátnátok a chutneyt a kecskesajtos bulgur hozzávalói között...

0,5 kg lilahagyma
4 ek méz
2 ek barna cukor
0,5 dl balzsamecet
1,5 dl száraz vörösbor
1 tk kakukkfű
1/2 kk fahéj
3 egész bórókabogyó
1 babérlevél
só, frissen őrölt bors
1 ek olivaolaj
1 ek vaj

A  megpucolt lilahagymát hosszában félbevágom, és vékonyan felkarikázom. Egy lefedhető teflonserpenyőben közepes lángon összemelegítem a vajat az olajjal, majd megpárolom rajta a lila hagymát, hogy a felére összeessen. Sózom borsozom és a kakukkfűvel fűszerezem majd rácsorgatom a mézet és megszórom cukorral. Magas lángon hagyom hogy a cukor karamellizálódjon. Ezután hozzáadom a balzsamecetet 1-2 percig kevergetem, hogy az ecet szúrós szaga elillanjon, majd hozzáöntöm a bort és további 1-2 percig rotyogtatom. Majd mérséklem a tüzet és borókabogyóval, babérral és fahéjjal fűszerezem a hagyma chutneyt és fedő alatt további 15 percig párolom. Ha nem elég sűrű, akkor még fedő nélkül addig főzöm, míg a lé elpárolog róla és lekvár állagúvá válik a chutney. Sült húsok mellé kínálom, vagy tésztára kanalazva friss kecskesajttal is remek.

2015. február 1., vasárnap

Csirkés quesadilla fűszeres paradicsomszószzal

Nem meglepő módon, ha egész héten mexikói salsák receptjeit publikáltam, a hét megkoronázásaként, amolyan hab a tortaként - több hasonlat most nem jut sajnos eszembe, így nincs más hátra, mint a mondat vége - következik a szószok háziasítása, ami egy csodálatos quesadillában ölt testet. Ez nyilván ízlés, kedv és milyen lábbal keltem fel életérzés függvényében számtalan módon variálható, így a lenti csak ajánlás, vagy amolyan kedvcsináló.

Így is lehet (3 quesadillahoz):

30 dkg csirkemell falatnyi kockára vágva
2 ek jalapeno apróra vágva
20 dkg cheddar sajt lereszelve
6 tortilla lap
4 db paradicsom
1 kis fej lilahagyma
1/2 csokor koriander zöld
1/2 chili paprika
1 lime leve
2 tk Kotányi sült csirke fűszersó
só, bors
2 ek olaj
2 dl tejföl
1 fokhagyma finomra zúzva

A csirkét a fűszersóval és borssal befűszerezem, majd egy teflonserpenyőben felhevített olajon alaposan körbepirítom. A paradicsomot, megtisztított, félbe vágott lila hagymát, koriandert és chili paprikát egy késes betétű robotgépben durvára aprítom, majd a lime levével, sóval és frissen őrölt borssal ízesítem. Veszek egy quesadilla lapot, megszóróm sajttal, egyenletesen eloszlatom rajta a csirke harmadát, valamint a jalapeno harmadát, és végül még egy kis sajtot rétegzek rá, majd lezárom egy másik tortilla lappal egy lapáttal, óvatosan, hogy ne essen szét egy tiszta serpenyőbe helyezem. Egy kistányért súlyként ráhelyezek a tortilla lap tetejére, majd oldalanként, közepes lángon, 2-2 perc alatt megpirítom. Ezt megismétlem a maradék 4 tortilla lappal. A megsütött quesadillákat negyedelem, majd a paradicsom salsával és fokhagymával elkevert tejföllel kínálom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...