2017. július 25., kedd

Cukkinifőzelék feketeerdő sonkával

Nehéz lesz úgy megírni ezt a receptet, hogy ne szerezzek egy tonnányi ellenséget még így ismeretlenül is, mert a kényszeres főzelékfőzésem hátterében be kell, hogy valljam, hogy egy hetes nyaralás áll a Cote d'Azur-ön, ahol leírni is nehéz, de folyton polipot, rákot, kagylót kellett enni, reggelire meg a házinénink (aki egy tündér, és egy mesebirodalom úrnője egyben) házi készítésű lekvárját frissen sült bagettel. Leírni is nehéz min mentem keresztül...egy szó mint száz még emellett a bánásmód mellett is iszonyatos hiányom keletkezett kicsiny hazánk csodás perverziója a főzelékek irányába. Annyira hiányzott már, hogy zöldséget ne csak saláta, hanem krémes egytálétel formájában is magamhoz vehessek, hogy azt el sem tudom mondani. Így mikor hazaértem minden létező főzeléknek való zöldséget lereszeltem és nekiálltam csillapítani a hiányt többek között ezzel a friss, üde cukkinifőzelékkel.

1 kg cukkini végei levágva, káposztareszelőn lereszelve
20 dkg feketeerdő sonka felkockázva
3 dl görög joghurt
20 dkg  krémfehér sajt felaprítva
1 db hagyma finomra vágva
1 nagy gerezd fokhagyma finomra zúzva
1 csokor kapor levelei finomra vágva
só, frissen őrölt bors
2 ek olívaolaj
 
Egy lábosban megpirítjuk a felcsíkozott sonkát. Majd félretesszük.

Az edénybe öntjük az olívaolajat és megpirítjuk rajta a hagymát, majd hozzáforgatjuk a reszelt cukkinit. Picit sózzuk, de csak óvatosan mert a sonka és a sajt is sósak, és frissen őrölt borssal ízesítjük. Fedő alatt, alacsony lángon 20 perc alatt készre pároljuk. 

A megpárolt cukkínihez keverjük a joghurtot, fokhagymát, krémfehér sajt darabokat, és további 5 perc alatt készre főzzük. 

A végén hozzákeverjük a pirított sonkát, és kaporral fűszerezzük.





2017. július 23., vasárnap

Tökfőzelék - avagy a megszelídített ellenség

Minden gyerek ősellensége a főzelék. A kőrözöttek listáján pedig igen előkelő helyen szerepel a spenót mellett a tökfőzelék. Anyukám sosem a hagyományos módon készítette nekem, így mi mindig is jóban voltunk, de még az ő lecsós alapú paprikás verziójához képest is újra és újra késztetést érzek, hogy tovább ismerkedjek az "ellenséggel" és más és más oldalról közelítsem meg. Ahogy mondják "Tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet". Milyen szerencse, hogy nálam a keresztapás maffiózó hangulat annyiban csúcsosodik ki, hogy lereszelek 1,5 kg tököt, ami mint a monoton munkák általában felfogható nettó meditációként is. Íme a modern meditáló háziasszony , modern tökfőzeléke, avagy így végzek a tökkel...

Vendetta helyett:
1 nagy db tök (megpucolva lereszelve káposztareszelőn  kb. 80 dkg)
30 dkg tóalmási csípős kolbász felkarikázva (aki nem bírja a csípőset értelemszerűen kiváltható csemege kolbásszal) 
15 dkg chili-paprika ízesítésű sajtkrém (Aldi Alpenmark)
1 csokor kapor finomra vágva
1 tk füstös ízű csemegepaprika
1/2 kk cayanne bors
só ízlés szerint
1 közepes fej hagyma finomra vágva
1 nagy gerezd fokhagyma finomra zúzva

Egy felhevített fedhető teflonserpenyőben zsírjára pirítjuk a kolbászkarikákat. Majd félretesszük a megpirult kolbászt.

A kolbász zsírján üvegesre pirítjuk a hagymát. Hozzáadjuk a reszelt tököt, megsózzuk s alaposan átforgatjuk, hogy a hagymás kolbászzsír befedje a tököt. Fedő alatt kis lángon 20 perc alatt megpároljuk.

Mikor megpuhult a tök, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és a cayanne borsot, zúzott fokhagymát, krémsajtot. Alaposan elkeverjük és fedő alatt további  perc alatt összerottyantjuk. A végén beleszórjuk a kaprot, és visszatesszük a kolbászkarikákat.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...