2012. február 3., péntek

Teázó az erdő mélyén

Mit csinálhat az ember lánya -10 fokban? Már nem nagyon tudom követni, hogy épp milyen szibériai fuvallat közelíti meg a Kárpát medencét épp, csak azt érzem, hogy egyre hidegebb van. Úgy gondoltam, megérett az idő arra, hogy a nyári emlékeimből merítsek erőt a tél hátralévő részének átvészeléséhez. Itt az alkalom, hogy bemutassam a „Teázót az erdő mélyén”, amit még a Káli medencés túránk során ismertünk meg. A teázó a tihanyi félszigeten, Sajkodon található egy természetvédelmi terület ölelésében, ahol a lombos fák védelmében, az erdő mélyén bújik meg a kis horgásztanya.

Sajátos önmegvalósításként, a ház asszonyának leleményességét dicséri, hogy míg az ura horgászott, ő el kezdett teákkal foglalkozni és az évek során professzionális szintűre fejlesztette a tudását. Az, hogy mi nyáron látogattuk meg a helyet, mit sem vont le a teázás élvezeti értékéből, mert ilyenkor jeges, behűtött formában kínálják a gyümölcs-, zöld-, feketetea variációkat, a táj pedig gyönyörű. El tudom képzelni, hogy azért a tél közepén sem lehet utolsó dolog a jól befűtött meghitt hangulatú teázóban, egy nagy csupor gőzölgő teával vigasztalódni. 
Picit a helyről. A magyar konyhában olvastunk a családi vállalkozásban működő teázóról, ahol az anya lelkesedése átragadt a fiára is, aki kitanulta a cukrász mesterséget így a tea mellé minden nap frissen készült 4-5 fajta házi süteményből választhatunk. A házikó igazán eldugott helyen van. Sajkodon a strandot elhagyva természetvédelmi területre érünk, ahol árnyas fák ölelésében fut a teázóig vezető sétány. Az út mellett táblák mesélnek a sajkodi élővilágról, madarakról, növényekről. Maga a ház, ahol a teázó található, kívülről egy pici csalódást okozott a Magyar konyhában közölt hangulatos képhez képest, illetve a helyről készült mesés leírás alapján picit vadregényesebb házikóra számítottam. Szóval a hely kívülről egy jól karban tartott kulcsos ház benyomását kelti. Szerintem mindenki volt alsóbb osztályokban erdei iskolában, így a kulcsos ház fogalma, talán mindenki számára tiszta. maga a teázó viszont rényleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert látszik rajta az „asszonykéz” nagyon jó hangulatokat sikerült kialakítani a teázó belsejében. Szóval én mindenkinek tényleg csak ajánlani tudom, ha arra vetné a jó sorsa, térjen be egy lélekmelengető, vagy nyáron épp egy frissítő teára és édesítse meg a napját egy jó házi süteménnyel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...