Kevés jobb dolgot tudok elképzelni, minthogy Olaszországban barangolva próbáljam ki a helyi konyha remekeit. Az olasz konyha meghódította az egész világot, de mint anno a rómaiak politikája, az olasz gasztronómia is nagyvonalúan engedte, hogy minden ország saját ízvilágát megőrizve, adaptálja a pompás fogásokat. Az olasz konyha ezért sokak számára okozhat meglepetést, ha valóban autentikus fogásokat próbálunk ki. Ahogy mást sem, úgy az olaszok, az ételeiket sem bonyolítják túl. Meg is engedhetik maguknak, mert olyan fantasztikus alapanyagaik vannak, amiknek az ízeit vétek lenne fűszerekkel elnyomni.
Szerintem az olasz konyha itthoni értelmezésében, picit olyan, mint mikor az átváltoztatjuk rovatban egy rút kiskacsából egy hatalmas stáb, órákig tartó, áldozatos munkával, gyönyörű hattyút varázsol. Az olaszoknak azonban nincs szükségük a sminkre, és a megfelelő bevilágításra, így történhetett meg, hogy a kint fogyasztott ételek közül a legszívesebben egy olívaolajban pácolt articsókára emlékszem vissza. Egyszerűen fantasztikusan finom volt.
Az articsóka friss, egyedi ízét hajszolva, bátorkodtam kirendelni az articsókás alappal készült marharagut, amit majd megpróbálok reprodukálni itthon. Azt hiszem senkit nem lepek meg vele, ha elárulom, hogy az alapanyagok bűvöletében, nem kis összeget sikerült különböző delicatesekben hagyni, hogy a következő hetekben egy kis itáliát is becsempészhessek hazai konyhámba, és elnyújthassam ezt az élményt.
A kirendelt ragu önmagában elég töménynek bizonyult, a feltálalt grill zöldségek ellenére, ezért kértem mellé kenyeret. Természetesen, amit kihoztak kenyér néven, messze felülmúlta az elvárásomat. Kimaradt pizza tésztából sütöttek házi kenyeret amit friss rozmaringgal, és olívaolajjal hintettek meg. Alapanyag ide vagy oda, ezt meg se próbálom reprodukálni sem most, sem később.
Az utolsó napon kicsit bekeményítettünk, és még az olasz pincért is sikerült meghökkentenünk a kirendelt étel mennyiségével. Ijedtünkben, hogy egy ideig nem lesz lehetőségünk hasonló remekekhez jutnunk ,előételnek kirendeltük a ház specialitásának kikiáltott bárányt, és egy hatalmas adag tésztát. Nem a mi hibánk, hogy az olaszoknál a tészta csak antipastinak minősül, így szenvtelen arccal soroltuk a pincérnek a 4 főételt egymás után.
A tészta, ami az étterem nevét viselte valami fantasztikus volt! Ritkán fordul elő velem, de nem tudtam rájönni, hogy mitől van ilyen elképesztően jó íze, ezért kénytelen leszek Rómába visszautazni az eredetiért, mivel nem sikerült kiérezni, hogy milyen hozzávalók mesteri kombinációjából született meg ez a fantasztikus ízharmónia.
Természetesen mindig volt hab a tortán. Azaz fantasztikus desszertekkel zárhattuk az étkezéseket, csakhogy a csoki segítségünkre lehessen az elfogyasztott, rengeteg étel feldolgozásában.
Szerencsémre, a desszertre külön tárhely lett kialakítva a hasamban. Ez a szériafelszereltség része nálam, amely képességem segített, ennek a triplacsokis álomnak a beható megismerésében.Vékony, kakaós ostyán trónolt, a fekete csoki köntösbe bújtatott tejcsokis mousse. Levegőnk már alig-alig volt, mikor a számlát kértük, de az olaszok ezt is a tőlük megszokott lazasággal oldották meg. Egyszerűen a terítőre firkantva a cech végét. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem nagyi damasztterítőjét firkálják össze ők sem, hanem akkora volt a pörgés a 97' óta, minden évben díjjal kitüntetett pizzériában, hogy az asztalt praktikusan csak zsírpapírral borították, hogy az asztal rendezgetésével ne menjen az idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése