2015. március 7., szombat

Padlizsán porchetta


A cím ebben az esetben kissé félrevezető, mivel húshoz ennek a fogásnak köze sincs, sőt ez kifejezetten vegetáriánus étel. A megrögzött húsevők se lapozzanak tovább azonban lemondóan, mert eddig egy ragadózó sem volt, aki megmondta volna, hogy ez nem egy hússal készült fogás. A durvára tört dió ugyanis a leggyakorlottabbakat is megtévesztve a darált hús érzetét kelti. Ez tényleg nem csalás nem ámítás, mint a cím. Miért is neveztem el akkor egy ízletes olasz húsról ezt az ételt? Egyrészt a dús fűszerezés miatt éreztem feljogosítva magam, ehhez jött még, hogy itt is a padlizsán van önmagába visszatöltve, és alapvetően ez az étel legfőbb alapanyaga a jobb időket idéző fűszerkeverék mellett. 

Göngyölés és kötözés helyett:

2 db padlizsán (kb. 70 dkg)
10 dkg dió 
100 g sajtkrém
150 g sűrített paradicsom
1 db vöröshagyma finomra vágva
3 gerezd fokhagyma finomra zúzva
5 dkg füstölt kemény sajt lereszelve
1-1 tk kakukkfű, oregánó, bazsalikom
Só, frissen őrölt bors
4 ek olaj

A diót egy serpenyőben illatosra pirítom. Egy tálba félreteszem, hagyom kihűlni. A padlizsánok végeit levágom, és hosszában félbevágom. Besózom és hagyom, hogy levet eresszen. Kb 15 perc múlva konyhai törlővel leitatom a keserű lét, amit a padlizsán "kikönnyezett". A serpenyőben, amiben a diót is pirítottam, 2 ek olajat melegítek, és megpirítom rajta 3-5 perc alatt a padlizsánok megvágott felét. A padlizsánokat félreteszem és a maradék olajat a serpenyőbe öntöm és megdinsztelem rajta a hagymát. A padlizsánok belsejét eközben kivájom kanállal, vagy fagyis kanállal, és a kivájt padlizsánt késsel apróra vágom. A megdinsztelt hagymához adom a feldarabolt padlizsánt, és befűszerezem a fokhagyma kivételével. 1-2 percig kevergetem, hogy a fűszerek lepiruljanak, majd hozzáadom a sűrített paradicsomot és 10 perc alatt összerottyantom. Eközben durvára vágom a korábban megpirított diót és lereszelem a füstölt sajtot. A padlizsánraguhoz keverem a sajtkrémet és a fokhagymát, majd az elkészült ragut visszatöltöm a padlizsán kivájt héjjába. Egy tepsibe helyezem a töltött padlizsánokat és 180 fokra előmelegített sütőben fólia alatt 30 perc alatt megsütöm, majd a sűtőből kivéve megszórom a reszelt sajttal a padlizsánokat, és további 10 perc alatt grill funkción rápirítom a sajtot. Elég tömény étel, szóval aki nem szénhidrátmentes diétázik épp nyugodtan egyen mellé krumplipürét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...