Dining guide étteremhét Vol 2 - Budai Gesztenyés

Először kronológiai sorrendbe szerettem volna beszámolni az éttermi élményeimről, de végül győzött az elfogultság és tetszési sorrendben publikálok. Azt először talán elfelejtettem leírni, hogy 4 étteremnél sikerült végül megállnom, szóval talán kicsit túlkaribráltam magam, mert az étterem hét nálam tényleg szinte szó szerint jött át. A Budai Gesztenyés nem véletlenül került nálam a 2. helyre (bár a 4. étterembe még ma megyek, szóval változhat a sorrend). Nagyon kellems környéken van az étterem, ráadásul nekem még közel is esik, bár a legtöbb ember számára valószínűleg nem a budakeszi lokáció lesz a hely legfőbb erénye.

Az étterem belső kialakítása modern és igényes. A kiszolgálás nagyon udvarias, helyenként már egy picit tolakodónak mondanám, de mindenképpen nagyon kedves és érződött az igyekezet, szóval inkább ebbe az irányba essünk túlzásba. Azt még könnyen befogadom, ha fogásonként 2-3 szor megkérdezik tőlem, hogy ízlik e az étel, mintha vadászni kéne a pincért, szóval ezt nem írhatnám negatívumként, ráadásul barátnőmmel a főétel magasságában ezen már különösen jól szórakoztunk és kicsit zokon is vettük, hogy a desszert után mikor már csak a vizet fogyasztottuk már senki nem érdeklődött, hogy ízlik-e. Hát igen könnyű a gondoskodó figyelemhez hozzászokni:) Az előétel volt számomra a legkiemelkedőbb. Libamáj-, és kecskesajtkrémet választottam friss fűszerekkel és paradicsomos házi kenyérrel. Nagyon jó volt az állaga, könnyed habos és krémes, a kecskesajt szerintem nagyon érdekes volt, panna cotta szerűen elkészítve, ami az állagot illeti és a házi kenyérről is tényleg csak szuperlativusokban tudok beszélni. Talán az erős kezdés miatt is, de a főétel annak ellenére, hogy ízlett, rendben volt, mégsem gondolom, hogy a felejthetetlen kategória lenne számomra. Itt sem hazudtoltam meg mind az 52 kilómat, és omlós malactarját választottam kelkáposztával. A főétel, ahogy előbb is írtam korrekt volt, de nem érte el pl. a hús omlóssága azt a szintet, amitől a borkonyhában tett látogatásom alkalmával kb 5 percig megállás nélkül hümmögtem, kisebb orgazmust éltem át, és azóta is visszavágyom. Átrágtuk magunkat a menün a desszertig, ennyi étel után már úgy éreztem, hogy tanult barátnőmet idézzem, mikor bortúráink során degeszre esszük magunkat jpbbnál jobb vidéki éttermekben, hogy "ez munka nem élvezet", persze némi iróniával kell értelmezni ezt a mondást. Ahogy a facebook jelölné (sarcasm) ez munka nem élvezet. Na remélem így már mindenki számára megfelelő helyre került ez a mondat. Barátnőm pavlovát kért feketeribizli szósszal töltve, én pedig piztáciás csokoládétortát ettem. 

A desszert komoly dilemmát okozott és azt hiszem, hogy a 3. fogás magasságában pedig talán bocsánatos bűnként, de a vér már nem a fejemben volt, hogy meg tudjam oldani az elém tornyosuló dilemmát, hogy marcipános almás krémes vs pisztáciás csokitorta. Nagyjából egy VV döntő szavazás végeredményhirdetés dilemmájával és izgalmával kellett szembesülöm, amit nem is tudtam volna feldolgozni, így a felezés után a közönség segítségét kértem. Értsd egy barátnőm a héten már tesztelte a Budai Gesztenyést és ő a csokitortát ajánlotta, így outsorcingolva a dilemmámat, a döntés nyomasztó terhétől megszabadulva, önfeldtem kanalazgattam a pisztáciahabot. A desszert is jó minőségű volt és finom, de szintén nem rendelném újra következő alkalommal, azaz nem szavazta be magát nálam a hallhatatlan gasztronómiai remekek panoptikumába.

A lényeg talán az utolsó mondatban hangzott el, összességében nagyon jó érzéssel távoztam a Budai Gesztenyésből, ötletes ételeket készítenek, jó minőségben, érdemes visszatérni, hogy újabb élményekkel gazdagodjunk innen, de nem tudnék kiemleni olyan fogást, amire azt mondanám, hogy ezt kifejezetten itt érdemes megkóstolni, mert ennél sokkal jobban máshol tuti nem tudják elkészíteni.