Ezzel a bejegyzéssel a nyaralásunk óta tartozom, ami mondhatni a Magyar Konyha nyári számának ajánlásai mentén szerveződött. A Káli medencét és környékét tényleg csak jó szívvel tudnám ajánlani bárkinek. Szerintem felveszi a versenyt akár a Toszkán vidék nyújtotta látvánnyal, és tapasztalatom alapján már a gasztronómia terén sem kell pironkodnunk. A legújabb tervem egy spontán szerveződött pik-nik a helyi termelőktől begyűjtött friss áruból a Badacsony lábánál...
Próbálok azért a tárgyra szorítkozni, bár elég nehéz nem elkalandozni gondolatban, mikor Köveskálra, vagy Szentbékkálára, vagy a Salföld vidékére gondolok. Éva kecskefarmja, valóban nem a könnyen megtalálható helyek közé tartozik, de én a kecskesajtok elkötelezett rajongójaként nem ismerek akadályt. Tudtam, hogy hosszas kutatómunkánkat előbb utóbb siker koronázza majd, és addig is gyönyörű tájakon járhatunk. Az utóbbiból tényleg bőven kijutott, de ezt egy cseppet sem bántuk, mert útközben szürkemarhát fotóztam még egyben, feldolgozatlan formában, valamint végeláthatatlan szőlővel beültetett lankák mellett haladtunk el. Aki azonban kicsit célirányosabban szeretne haladni annak ajánlom, hogy Ábrahámhegyet elhagyva menjen Tapolca felé. Elég hosszan kell menni az úton, majd bal kéz felé lesz egy új építésű szürke ház, illetve az út mellett közvetlenül egy busz megálló, na ott kell bekanyarodni. A poros földúton befelé haladva már célt érünk kb. 500 méteren belül, de ha túlszaladnánk a lovardánál jó szívvel útba igazítanak.
Először a sült halat áruló úr bódéjához értünk, aki szomorúan konstatálta, hogy mi sem hozzá jöttünk, de nagyon kedvesen elirányított minket a tanya végébe, ahol a sajt, illetve mangalica termékek árusítása zajlik. A termékek tényleg fantasztikusak, sajnos a hölgy nem volt túl kedves. Nagyjából olyan érzésem volt, mintha a Tescoba mennék zárás előtt 10 perccel a pultból vásárolni, és az eladó már határozottan nagyon csúnyákat kíván nekem, és ha módjában állna, minden bizonnyal szemmel verné a nekem adott terméket, hogy ne ússzam meg szárazon, hogy őt abajgatni mertem. A kiszolgálás motorikus, nagyüzemi volt, cseppet sem hasonlított az általam várt kedélyes, ráérős piaci hangulatra, ahol a vevő kíváncsi a portékára, és a termelő büszkeséggel osztja meg mesterségének részleteit az érdeklődőkkel. A sajtok azonban tényleg nagyon finomak, és a kolbászokról sem szabad elfelejtkezni, akiket hazafelé menet meg is simogattunk még négy lábon lévő kiszerelésben, mert ők jó szívvel viseltettek irántunk. Jöttek a malackák a hűs dagonyából a kerítéshez dörgölőzni. Aki finomságokra vágyik annak csak ajánlani tudom a látogatást. Aki kedves kiszolgálást is szeretne mellé, az szerintem hajtson tovább az úton egész a Liliomkert nevezetű termelői piacig egy kis mosolyért és ráérős piaci csevejért a friss sajt mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése