2014. január 10., péntek

Pikáns lencsesaláta

Jobb későn mint soha, bár ha jobban belegondolok és kicsit jobb lenne a self menedzsmentem, akkor tulajdonképpen azt kéne írnom, hogy ez nem egy elkésett 2013/2014 szilveszterére készült, megcsúszott post, hanem rendhagyó módon már most elkészültem a 2014/2015-ös újévi menü ajánlattal. Idén az új évi babonákat egész kivételesen komolyan vettem és semmi nem kerülhette el a figyelmem. Ettem lencsét volt rajtam piros és semmit nem hagytam a teregetőállványon, szerintem egyértelmű ezek után, hogy a 2014-es év csak tejjel mézzel folyó Kánaán lehet számomra...ha kihagytam volna valamit pl. éjfélkor denevérnézés miközben a hátam mögé búzát szórok bukfencezve, légyszi írjátok meg, nehogy ezen múljon...Ja a recept Stahl Judittól van végre nem az unalmas lencsefőzelék már csak emiatt is jól indul az új év:)

Népi hagyomány újszerű kivitelezésben :

1 vöröshagyma
2 gerezd folhagyma
2 babérlevél
25 dkg lencse
15 dkg mogyoró
15 dkg aszalt paradicsom
1/2 póréhagyma
1 kk só

Öntet:

1 ek mustár
2 ek fehérborecet
1 dl olívaolaj (az aszalt paradicsom olajából)
1 tk kakukkfű
frissen őrölt bors

A megpucolt vöröshagymát elnegyedeljük, a fokhagymát félbe vágom és a babérlevéllel valamint a lencsével együtt egy lábasba teszem. Felöntöm annyi vízzel, hogy  egy ujjnyira ellepje.Lassú tűzön, lefedve, 25 perc alatt puhára főzzük. A mogyorót egy teflonserpenyőben illatosra pirítjuk. Kihűtöm majd zacskóba téve, egy konyharuhába csavarva egy húsklopfolóval jól elverjük, de könyörületesen csak rusztikusra, hogy darabos maradjon. A póréhagymát hosszában elfelezzük és vékonyan felkarikázzuk. Az aszalt paradicsomot pici falatokra vágjuk. Egy üvegben (lehet az aszalt paradicsom kiürült üvege is) összerázzuk az öntet hozzávalóit. A megfőtt lencsét kihűtjük, kivesszük belőle a hagymát, fokhagymát, babérlevelet és összeforgatjuk az öntettel, póréhagymával, aszalt paradicsommal, mogyoróval. Frissen őrölt borssal megszórjuk és egy estére a hűtőbe tesszük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...