2014. december 7., vasárnap

Minestrone gazdagon



Ebben a bejegyzésben több szempontból is meg fog állni az elfogultság vádja velem szemben, de vállalom. Legfeljebb a rám szabott büntetés után majd még egy tállal vigasztalódom ebből a fantasztikusan dúsra sikerült, ízletes levesből, amire egy jóra való olasz valószínűleg rá sem ismerne. A jobb érzésű déliek pedig, ahol az étellel nem viccelnek talán még vendettáért is kiáltanának ezt a receptet olvasva, viszont ha megfőzitek pláne így télvíz idején szerintem rögtön mentesülök a pokol néhány bugyra alól a purgatóriumi túrám során a szemetekben. És, hogy mi áll az elfogultságom hátterében? Egyrészt egy Steinberger féle tisztítókúrán vagyok túl, ami önmagában elég indok arra, hogy bármilyen ízzel rendelkező fűszeres ételt felmagasztaljak, ehhez jöttek még a vaskos mínuszok, amiben már elképesztően rákívántam egy tál forró levesre. De ha ez nem lenne elég, pénteken alaposan megfáztam és a torkom akkorára dagadt, hogy még az én élénk fantáziám is megtorpant a gondolattól, hogy bármi szilárdat próbáljak meg letuszkolni a négyszeresére dagadt manduláim szűk rése között. Ja, és ha elfelejtettem volna mondani alapként egy kis tóalmási kolbászt pirítottam a levesbe...Tisztelt esküdtszék! Mit mondhatnék még? A döntés az önök kezében van!

A vizsgálat tárgyai:

2 szárzeller vékonyan felkarikázva
1 szál tóalmási csípős kolbász kb. 20 dkg
2 közepes sárgarépa meghámozva felkarikázva
1 db fehér répa meghámozva felkarikázva
1/2 db (kb. 20 cm) póréhagyma vékonyan felkarikázva
1 dl száraz vörösbor
1 konzerv vörösbab vízzel átmosva
1 konzerv hámozott darabolt paradicsom
1 kis konzerv sűrített paradicsom
1 nagy marék tészta (nálam rigatoni maradék volt)
1 parmezán levágott megkeméynedett héja
3 gerezd fokhagyma durvára vágva
1 kis db chili
1 kk bazsalikom
1 húsleves kocka
1 kk só, frissen őrölt bors

Egy nagy lábosban megpirítom a kolbászt, ha már zsírjára sült egy szűrőlapáttal kiveszem a ropogós karikákat az edényből, és félreteszem. A kisült kolbászzsíron megpirítom a póréhagymát, felaprított chilit, majd hozzáteszem a zöldségeket (sárgarépát, zellert, fehér répát) és közepes lángon 10-15 perc alatt, kevergetés mellett megpirítom. Felöntöm a zöldségeket a borral és hagyom, hogy elforrjon az alkohol. A zöldségeket fűszerezem bazsalikommal, sóval, pici frissen őrölt borssal és fokhagymával,  majd hozzáöntöm a paradicsomkonzervet, sűrített paradicsomot babot és az alapot felöntöm 1,5 liter vízzel. Visszateszem a levesbe a korábban megsütött kolbászkarikákat, húsleveskockát, tésztát, valamint a parmezán levágott héját, ami olyan kemény, hogy másra úgysem tudnám használni. Ezután fedő alatt, lassú tűzön addig főzöm, míg a zöldségek megpuhulnak. Nekem kb. 1 óra alatt megfőtt. Friss aprított bazsalikommal vagy petrezselyemmel megszórva tálalom. Nagyon finom és laktató.

2 megjegyzés:

  1. Uh, de megkivantam, ha epp nem 39 fok lenne es 80%-os paratartalom, akkor tuti megcsinalnam azon nyomban, de igy inkabb felreteszem kesobbre. :)

    VálaszTörlés
  2. Ó hidd el, hogy bármikor szívesen elcserélek egy adagot a 39 fokért cserébe:) üdv, a - 17 fokból brrrrrr

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...