2013. december 28., szombat

Karácsonyi trüffel

Azért váratott magára ennyit ez a bejegyzés, mert grincskedés lett volna eddig elárulni, hogy milyen ajándékkal készülök barátaimnak. Most, hogy az ajándékok nagy részét kiosztottam, már nem lövöm le a poént idén trüffelt készítettem. Tavaly forralt bor szirup volt terítéken, azonban az empirikus bizonyítékok azt mutatták, hogy esélytelen a sziruphoz értelmes összegért díszüveget venni, amiben le lehetne palackozni. A tavalyi forgatókönyvet nem szerettem volna megismételni, akármilyen mókásnak tűnik is első hallásra hajnalban egy hiperben házi vetélkedős futóverseny keretén belül díszüvegért kajtatni, hogy aztán végül pirkadatkor perrier vizet öntsek a lefolyóba, mert hogy az volt az egyetlen elfogadható kinézetű díszüveg, ami értelmes áron volt beszerezhető.  A fentit elkerülendő idén kolléganőmmel megalapítottuk saját "Manofaktúránkat" - ezennel hivatalosan is levédve a név, és laza 1 kg étcsokiból legyártottuk életünk első trüffeljét. Elképesztően jóra sikeredett, és sokadjára is eldöntöttük, hogy ezzel kéne foglalkoznunk csak addig még elolvasok pár standardizált iparosodásról szóló könyvet az órabérünket felturbózandó...

Népmesei deus ex machina elem és abszolút képzavar:

Ez olyan hoztam is receptet meg nem is bejegyzés, megérte ennyit várni rá remélem mindenki így érzi, ugyanis a trüffel receptet én is kaptam, ezért mint ilyet 10 évre titkosították, de a jó hír, hogy több trüffel recept van fent a weben, amit használhattok:pl ez majdnem olyan jó mint az enyém. Na jó a visszatérésem örömére annyit elárulhatok, hogy a mézeskalács fűszerkeverékig egészen olyan jó csak mások az arányok.


további köntörfalazás nélkül viszont az alap csoki masszát mi az alábbiak szerint variáltuk:

10 dkg csokimasszába 1 tk gyömbér -- ne hitetlenkedjetek, váratlan fordulat, de ez lett a legjobb
Ezt csokiforgácsba, 100 %-os kakaóporba hempergettük meg

10 dkg csokimassza 1 ek rum - belsejébe negyed aszalt szilva/dió
ezt durvára ágott dióba, mandulaforgácsba, 100 %-os kakaóporba hempergettük

10 dkg csokimassza elkeverve 5 dkg apróra vágott vörös áfonyával
Ezt csokiforgácsba, 100 %-os kakaóporba hempergettük


10 dkg csokimassza 2 tk chili por - na ez nagy hiba volt, ami a 2 tk-t illeti, illetve utólag is elnézést terhes barátnőmtől, akit pont ezzel sikerült meglepni és nem mert másikat kóstolni, tényleg összekeveredtek a golyók...
 Ezt csokiforgácsba, 100 %-os kakaóporba, meg voltunk őrülve ezért további chilipehelybe hempergettük

Sima csoki massza közepében mini marcipán golyókkal
Ezt csokiforgácsba, 100 %-os kakaóporba hempergettük

Szóval lehet bátran variálni szerintem remek ajándék s ha elárulja valaki hol lehet szép díszdobozt kapni bon bonhoz, az közelebb kerülhet a helyes arányokhoz

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...