2012. február 27., hétfő

Székely káposzta

Ez a recept már csodásan illeszkedik a fogyókúráról alkotott elképzelésemhez, mely szerint elég a csúnya szénhidrátokat megtagadni magunktól, egyébként bármi szabadon ehető. Szóval a muffinok és az almás krémesek sora után ideje valami olyat is postolni, ami legalább nyomokban tartalmaz fogyókúrás elemeket:) Mielőtt véglegesen búcsút mondhatnék a hitelességemnek, és értetlenül állnék a tény előtt, hogy miért nem fogyok egy dekát sem. Bár egy másik jó taktika, még arra az időre, mikor még csak döcögősen vánszorognak le a télen felszedett kilókból a dekák tavasszal, hogy az átmeneti időszakban érdemes egy mérettel nagyobb ruhákat bevinni a próbafülkébe. Így ért engem a múltkor igen nagy öröm, mikor lemondóan egy számmal nagyobb nadrággal indultam neki a próbának, hogy az eladótól rögtön kérhettem büszkén egy mérettel kisebbet. Más kérdés, hogy az az eredeti méretem, de én már ezt is sikerélményként könyveltem el...

80 dkg savanyú káposzta
60 dkg sertés comb
1 paradicsom
1 TV paprika
1 fej hagyma
2 dl húsleves alaplé
1 ek Erős Pista
3 tk őrölt piros paprika
2 ek étolaj


A hagymát finomra vágjuk, és egy serpenyőben felhevített olajon megdinszteljük. A sertéscombot felkockázzuk és a hagymán megpirítjuk. Felöntjük az alaplé felével, majd hagyjuk, hogy erős tűzön elpárologjon a lé a húsról, és e még egyszer megismételjük. A megmosott zöldségeket apróra vágjuk és a lepirult húshoz adjuk. Pirospaprikával, Erős Pistával fűszerezzük. Lefedve 15 percig pároljuk, majd a kinyomkodott káposztát hozzáadjuk és további 30 perc alatt készre főzzük.

2012. február 23., csütörtök

Csupa csokis muffin Strawberrytől

A klasszikus mondás, hogy "egy dolognak nem tudok ellenállni a kísértésnek" sajnos rám is igaz. A nagy mínuszok ellenére, bizakodó természet lévén, meggyőződésem, hogy lassan jön a nyár, ezért el kezdtem edző terembe járni, illetve otthon is leapasztottuk a hosszú télre,vésztartalék gyanánt betárazott chipsek, mese kekszek, limitált kiadású, alpesi csokik jelentősnek mondható készletét. Gondoltam, ha kicsit nehezebb dolgom van, és nem csak két lépést kell tennem a kanapétól, hogy kárpótoljam magam a szürke, hideg idő miatt, majd nehezebb lesz kísértésben esnem. Hát sajnos sokkal leleményesebb  vagyok magamnál, mert szó szerint kisütöttem, hogy nem kell kimozdulnom az édességért, elég ha körbenézek az interneten mit lehet lisztből tojásból és cukoról készíteni nagyjából 15 perc alatt. Például a fenti csodát, aminek az alapja Stawberrytől származik. Itt is szó szerint értendő az alapja, mert a fehér csokis túrókrémhez tartozó fehér csokit már valaki felfalta, így azt már hiába kerestem az éléstárban.

Sajnos ez tényleg mindig van otthon:

5 dkg vaj
13 dkg liszt
2 tojás
10 dkg nyírfacukor (mert nagyon tudatosom hízom ám el! :) )
1 dl görög joghurt
1 tk szódabikarbóna
1,5 tábla étcsokoládé (76%, 150 g)

Amit egyáltalán nem bánok, hogy legfeljebb 15 perc, míg:
A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tábla csokit én még a csomagolásában egy konyharuhába csavarva, apróra tördeltem egy húsklopfolóval. A vajat kis lángon megolvasztjuk és csokitörmeléket belekeverjük.
A cukrot és a tojásokat kézi robotgéppel habosra verjük, majd hozzáadjuk joghurtot, lisztet, szódabikarbónát és tovább keverjük, végül az olvasztott vajas csokit is hozzáforgatjuk. A másik fél tábla csokit is apró darabokra törjük, és a csokitörmeléket elkeverjük a tésztába. A masszát muffin papírral bélelt sütőformába kanalazzuk, kb. a kosárkák 2/3-ig, majd a sütőben 20 perc alatt késze sütjük. Elképesztően omlós lett a tészta, még másnap is nagyon finom volt.

2012. február 21., kedd

Sajtra készen

Valamiért nagyon nem  akar nekem összejönni a Sparchef receptversenyén való részvétel. A múltkori fordulóra készült a kacsalábon forgó vacsora, amit valahogyan sehogysem sikerült feltölteni a verseny oldalára, így nem nehéz kitalálni, hogy mielőtt még nevezhettem volna, sikeresen diszkvalifikáltam magam az indulók közül. Gondoltam, hogy pik pak megjelenik majd a receptem, ezért akkor gyorsan postoltam is a blogomon, hátha valaki ellenálhatatlan vágyat érez a támogatásomra. Hát nem jelent meg, viszont annyival okosabb lettem, hogy megtudtam a beérkező recepteket először moderálják, ezért eltelik egy kis idő a recept beküldése, és az oldalra való felkerülés között. Szerencsére tanulok a hibáimból, ezért levontam a következtetést, hogy a következő fordulóban, majd csak akkor kezdek a blogomon intenzív kampányba, ha már a sparchef oldalon kint van a receptem. Az, hogy kétszer nem követem el ugyanazt a hibát, persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok elég kreatív új hibák kiötléséhez. Így ez alkalommal totál véletlenül sikerült postolnom a blogomon. Még vasárnap este készítettem elő piszkozatként a receptet, amit nevezni szeretnék a 10. körben, de éjfél körül úgyszólván már nem voltam a toppon. Még sosem csináltam ilyet, de véletlenül a bejegyzés közzététele gombra kattintva publikáltam a félkész receptet bevezető, sztori, na meg az elmaradhatatlan self PR nélkül. Szóval nem maradt más hátra, mint ismételni önmagam. Íme az induló recept most már tényleg szándékosan. Ha ezek után úgy érzitek, hogy szeretitek, így másodszorra is, akkor nagy örömet szereznétek, ha ezt a sparchef oldalán szavazat formájában is megerősítenétek!

A versenynél elrajtoltak:
40 dkg spenót
40 dkg csirkemel filé
10 dkg bacon
50 dkg tészta
10 dkg reszelt trappista
15 dkg kéksajt
5 dkg reszelt parmezán
2 dl főzőtejszín
3 ek liszt
1 db tojás
1 ek vaj
1 zúzott gerezd fokhagyma
szerecsendió, só, bors


A futam:
A tésztának felteszek egy kk sóval vizet főzni. A trappista sajtot lereszelem. Egy lefedhető serpenyőben megolvasztom a vajat és ráteszem a spenótot. Mialatt a spenót a lassú tűzön felolvad, a csirkét felcsíkozzuk, és falatnyi darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Egy lefedhető műanyag edényben a lisztet elkeverem a reszelt parmezánnal, egy tányérban felverem a tojást és hozzákeverek 1 dl tejszínt. A csirkecsíkokat először megforgatom a tojásban, majd lecsepegtetve belehempergetem a lisztes parmezánba. Egy serpenyőbe kisütöm a bacont, mikor ropogósra sült kiszedem egy tálra és félreteszem. A baconből kisült zsíron megsütöm a csirkecsíkokat. A sajtos tojásos bundától finom roppanós kéreg sül a húscsíkok köré. A felolvadt spenótot fellazítom tejszínnel, zúzott fokhagymával, szerecsendióval, sóval, borssal ízesítem. A kéksajtot felkockázom és elkeverem a spenóttal. A hús panírozásából visszamaradt tojásos tejszínt is hozzáöntöm. A tojás jól besűríti a spenótos szószt.A kifőtt tésztát elkeverem a spenóttal. A bacont felfűzöm kis fanyársakra. A tésztát roppanós csirkecsíkokkal, sajttal megszórva kínálom, és mellé teszek egy egy bacon nyársat.

2012. február 20., hétfő

Elsajtoltam



40 dkg spenót
40 dkg csirkemel filé
10 dkg bacon
50 dkg tészta
10 dkg reszelt trappista
15 dkg kéksajt
5 dkg reszelt parmezán
2 dl főzőtejszín
3 ek liszt
1 db tojás
1 ek vaj
1 zúzott gerezd fokhagyma
szerecsendió, só, bors



A tésztának felteszek egy kk sóval vizet főzni. Egy lefedhető serpenyőben megolvasztom a vajat és ráteszem a spenótot. Mialatt a spenót a lassú tűzön felolvad, a csirkét felcsíkozzuk, és falatnyi darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Egy lefedhető műanyag edényben a lisztet elkeverem a reszelt parmezánnal, egy tányérban felverem a tojást és hozzákeverek 1 dl tejszínt. A csirkecsíkokat először megforgatom a tojásban, majd lecsepegtetve belehempergetem a lisztes parmezánba. Egy serpenyőbe kisütöm a bacont, mikor ropogósra sült kiszedem egy tálra és félreteszem. A baconből kisült zsíron megsütöm a csirkecsíkokat. A sajtos tojásos bundától finom roppanós kéreg sül a húscsíkok köré. A felolvadt spenótot fellazítom tejszínnel, zúzott fokhagymával, szerecsendióval, sóval, borssal ízesítem. A kéksajtot felkockázom és elkeverem a spenóttal. A hús panírozásából visszamaradt tojásos tejszínt is hozzáöntöm. A tojás jól besűríti a spenótos szószt.A kifőtt tésztát elkeverem a spenóttal. A bacont felfűzöm kis fanyársakra. A tésztát roppanós csirkecsíkokkal, sajttal megszórva kínálom, és mellé teszek egy egy bacon nyársat.

2012. február 16., csütörtök

Almás krémes

Mostanában a fogyókúra jegyében minden hétvégén süteményt sütök. Hogy mi köze ennek a fogyókúrámhoz, hát nem sok, hacsak az nem, hogy nem sokat lendít rajta. Mondjuk most kivételesen nem teljesen okolhatom magam, mert egész bűnszövetkezet jött létre a bűnbe vivésemre. Először kolléganőm állított be a héten a Beleznay Tamás féle almás krémessel, amire már régóta csorgatom a nyálam, aztán anyukám kezdett el a szombati családi vacsora előtt duruzsolni, hogy azért már csak illene a két féle főételt valami jó fajta házi sütivel lezárni, hát röviden így adtam be a derekam, ami alatt egyre méretesebb testrészek gyülekeznek, hogy mi is tegyünk egy próbát a nagy chef receptjével, amin azért itt ott módosítottunk kissé...

Tészta:
10 dkg vaj
30 dkg liszt
10 dkg cukor
1/2 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
1 db tojás
1 púpos ek zsír

Almás töltelékhez:

1,5 kg alma finomra reszelve (a meghámozott almák magházát eltávolítjuk, a cikkeket krumplireszelőn lereszeljük)
1 kk fahéj
12 dkg cukor

Krémhez:

1 csomag vaníliás pudingpor
0,4 l tej
1 dcl tejszín
2 csomag vaníliáscukor
10 dkg kristálycukor
10 dkg vaj

A derék elvesztéséhez vezető út: 

A lisztet a sütőporral, cukorral, vajjal és a zsírral elkeverjük. Hozzáadjuk a tojást és linzertésztát gyúrunk. A tésztát 1-2 ek tejföllel lazíthatjuk, ha nem állna össze. A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk, és a bucikat egyenként, meglisztezett zsírpapíron egyforma téglalap alakú, 0.5 cm vékony lapokra nyújtjuk. A lapokat 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt világos színűre sütjük. Ezalatt a reszelt almát összekeverjük a cukorral, fahéjjal és egy fedeles edényben kb. 30 perc alatt, kis lángon megpároljuk. A kihűlt almareszeléket egy vastag szövésű szűrőn lecsepegtetjük, hogy aleve ne áztassa el a vékony tésztalapokat. A pudingporból a cukorral és a tejjel állandó keverés mellett, lassú tűzön pudingot főzünk. A krémet lehűtjük és a vajat darabonként hozzákeverjük. A tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük, és összeforgatjuk a pudinggal. Az első lapon egyenletesen elosztjuk az almát, lefedjük a következő lappal, amin szétsimítjuk a vaníliás krémet, majd lefedjük az utolsó lappal,amit vastagon porcukorral meghintünk. 2-3 órát hűtőben pihentetjük, hogy a lapok megpuhuljanak.

2012. február 14., kedd

Pikáns krumplisaláta pisztráng filével

Már régóta piszkozatként várakozik ez a recept, hogy végre postolásra kerüljön. Még szerencse, hogy a képek nem romlandók, mert ez a saláta is a karácsonyi  menü részeként került terítékre, ami ugyebár tartozzon is az ember lánya bármelyik felekezethez, nem a múlt héten volt már...Hozzá kell tennem azért, hogy igen méltatlanul nem került sor a krumplisaláta publikálására, mert tényleg nagyon finom. Bárkinek csak ajánlani tudom, ha vendégek jönnek, akiknek valami különlegessel szeretnétek kedveskedni, hideg előételnek, ahogy nálam szolgált, vagy akár tartalmas köretnek halas főétel mellé.

Beszerzendő:
10 dkg zöld olajbogyó
5 dkg kapribogyó
15 dkg közepes méretű csemegeuborka
0,7 kg krumpli
1 nagyobb db füstölt pisztráng (kb. 35 dkg)
Öntethez:
2 dl majonéz
3 dl tejföl
1 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 citrom kifacsart leve
frissen őrölt bors

A krumplit sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, kis kockákra vágjuk.Az olajbogyót vékonyan felkarikázzuk, a kaprit apróra vágjuk, a csemegeuborkát finomra daraboljuk. A pisztráng bőrét lehúzzuk, kifélézzük, és a hal húsát falatnyi csíkokra szeleteljük. Az öntet hozzávalóit elkeverjük és összeforgatjuk a feldarabolt hozzávalókkal. A hal húsát a saláta tetejére halmozzuk, kaporral, citrom szeletekkel díszíthetjük.

2012. február 12., vasárnap

Kacsalábon forgó vacsora

Hagyományőrző lány lévén, Valentin napra készülődve 2 főre szóló receptet hoztam. Kacsa nem gyakran kerül az asztalunkra, ezért mindenképpen különlegesen szerettem volna elkészíteni. Nekem a sós édes párosításról valahogy mindig az ázsiai konyha jut az eszembe, kicsit távolabbi vizekre evezve merítettem ihletett a vacsorához. Annak ellenére, hogy nem gyakran eszünk kacsát, én nagyon szeretem és tudtam, hogy a húst nem szeretném túlbonyolítani, a chilis méz és a kacsa szerintem jó barátok és pont. Köretnek viszont valami különlegeset szerettem volna, a meggy adott volt, már csak azt kellett kitalálni, hogy a meggyhez mi megy. A kókusszal megbolondított rizs nekem jól hangzott, pláne ha a meggyel egy pohárkrémen belül találkoznak. Mi ez, ha nem szerelem első látásra?

2 db pecsenye kacsacomb
40 dkg magozott meggy
1 zacskó főzőrízs (12 dkg)
1 ek vaj
2 ek meggy lekvár
10 dkg kókusztejpor
2 chili paprika kimagozva felaprítva
1/2 tk chili pehely
2 ek méz
1 ek szójaszósz
3 db lapzselatin
1 dl húsleves
bors
1 citrom reszelt héja

Egy felhevített öntött vas serpenyőben a vajat megolvasztom, a kacsacombok mindkét oldalát megpirítom (kb 2 perc alatt oldalanként). A húst kiveszem a serpenyőből borssal meghintem. A felaprított chilit összekeverem a mézzel és mikróban 20-30 mp alatt  folyékonyra melegítem, majd belekeverem a szójaszószt. A kacscombok mindkét oldalát megkenem a mézes keverékkel, majd a combokat visszafektetem a serpenyőbe és felöntöm a húslevessel. A serpenyőt alufóliával alaposan lefedem és a 150 fokra előmelegített sütőbe teszem. A hús körülbelül 1,5 óra alatt készre sül, közben néhányszor a saját levével meglocsolgatom. Ezalatt elkészítem a köretet. A kókusztejport feloldom 2 dl vízben, ízesítem a chilipehellyel és lassú tűzön felforralom. A gyöngyöző kókusztejben a rizst lassú tűzön készre főzöm, a végén citromhéjjal fűszerezem. A meggybefőttről leöntött léből a lapzselatin tasakján szereplő leírás szerint gyümölcskocsonyát készítek, amibe belekeverem a meggyszemeket. Nincs más dolgunk mint a pohár aljára egy réteg meggyaszpikot helyezni, megvárjuk, hogy megdermedjen, majd óvatosan egy réteg rizs kerül rá, amit egy kanál meggydzsemmel kenünk be vékonyan, hogy a rétegek szépen elkülönüljenek, újabb réteg gyümölcsaszpik jön és így tovább. Az omlósra sült pirospozsgás kacsacombokat a pikáns pohárkrémmel tálalom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...