2012. április 27., péntek

Citromos húsgolyók fokhagymával sült gombás spagettivel

Olyan jó, hogy az ételfotók nem romlandók, így még hetekkel a citromos húsgolyók elkészítése után is nosztalgiázhatok felette. A recept eredetije megint csak GoodFood ihletésű, de mint annyi sorstársa ezelőtt a kezem alatt kicsit "elfajzott". Ha New York a különböző etnikumok olvasztótégelye, akkor az én konyhám a recepteké. Az evolúció jegyében azért remélem, hogy itt is érvényesül a hatás, hogy a kevéssé életképes vadhajtások közül csak a legrátermettebbek maradhatnak meg. Az biztos, hogy ez a spagetti elég magasan helyezkedik el az evolúciós ranglétrán!

Természetes szelekció:

50 dkg darált sertéshús
1 fej vöröshagyma finomra vágva
1 nagy csokor felaprított petrezselyem
1 tojás
2 ek zsemlemorzsa
4 gerezd fokhagyma vékonyan felszeletelve
2 ek olívaolaj
1 dl fehérbor
5 dl főzőtejszín
50 dkg gomba vékonyan felszeletelve
1/2 szarvacska tészta
2 citrom reszelt héja
só, frissen őrölt bors

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A darált húst összegyúrjuk a tojással, zsemlemorzsával, hagymával, petrezselyem felével. Reszelt citromhéjjal, frissen őrölt borssal, sóval ízesítjük.  A darált húsból kis gombócokat formázunk (kb. 20 db lesz) és bő olajban kisütjük. A felszeletelt gombát terítsük szét egy tepsiben és szórjuk meg a fokhagymaszeletekkel, locsoljuk meg olajjal, sózzuk borsozzuk. A sütőben 20 perc alatt készre pirítjuk. A hús sütéséhez használt serpenyőbe öntsük a bort, majd adjuk hozzá a tejszínt. Helyezzük vissza a húsgolyókat a tejszínbe és adjuk hozzá a gombát. Forgassuk össze a gombás húst a szósszal, és a tejszínt forraljuk be. Kifőtt tésztával, petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

2012. április 24., kedd

Spárgás spagetti

Sosem voltam egy nagy spárgarajongó, de időről időre felülvizsgálom az egyes ételekkel szembeni ellenszenvemet és adok egy lehetőséget magamnak, vagy az adott alapanyagnak, (ugyebár ez csak nézőpont kérdése) hogy megkedveljem. Megint csak nézőpont kérdése, hogy ezt nyitottságnak, vagy sznobériának nevezzem, az viszont egyértelmű, hogy a Dolce Vita-n talált spárgás spagetti recept bárkit levesz a lábáról, aki még bizonytalankodna, hogy szereti nem szereti...

A meggyőzés folyamata:

50 dkg zöld spárga 2 cm-es karikákra vágva
4 gerezd fokhagyma vékonyan felszeletelve
1 citrom kifacsart leve
1 üveg szardellafilé aprítva (kb. 10 dkg)
1/2 csomag spagetti
olívaolaj
frissen őrölt bors
a csokor aprított petrezselyem

A tésztának felteszek vizet 1 ek sóval főni. A spárgát olajon megpirítom. Citromlével meglocsolom, hozzákeverem a szardellát, borssal ízesítem. 5 percig lefedve párolom, majd hozzáadom a fokhagymát. A kifőtt tésztát leszűröm, és összeforgatom a spárgával. Petrezselyemmel meghintve tálalom.



2012. április 22., vasárnap

Háromsajtos spenótos canelloni paradicsomszószban


Igazi mazochistaként úgy gondoltam, hogy nem elég, hogy szombaton dolgoztam, és két napja rozskenyéren és bioleveleken élek, de az igazi próbatétel csak az lenne, ha a munkából hazajőve éhesen főznék valami igazán finomat páromnak. Ha már kínzás csináljuk profin! Nagy barátja vagyok a tésztáknak, mert gyorsan elkészülnek, és ha olaszos fűszerezésűek akkor ráadásként totális ízorgia a végeredmény. Alig telt el 20 perc és oregáno, parmezán, pirított fokhagyma illat lengte körbe a lakást, miközben a tészta tetejére olvadó sajt már bugyborékolva forrt a sütőben. Én a levegőből mélyeket szippantva, mindeközben a léböjt által előírt vacsorámon, egy szelet rozskenyéren rágódtam...

Paradicsomi hozzávalók:

20 dkg canelloni
50 dkg spenót (csak fagyasztott volt itthon)
2 doboz konzervparadicsom darabolt (80 dkg)
10 dkg parmezán frissen reszelve
1 zacskó mozzarella felkarikázva (125 g)
40 dkg krémfehér sajt felkockázva
3 gerezd fokhagyma vékonyan felszelve
0.5 kk őrölt szerecsendió
0.5 kk porcukor
1 ek oregánó
1ek fehérborecet
frissen őrölt bors
1 ek olívaolaj

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Egy lefedhető serpenyőben felmelegített olajon illatosra pirítjuk a fokhagymát. A fokhagymás olajban elkeverjük az oregánót, ecetet, porcukrot, majd felöntjük a paradicsommal. Alaposan szétnyomkodjuk a paradicsomdarabokat, majd lefedve 20 perc alatt, lassú tűzön besűrítjük. Egy másik serpenyőben alacsony fokon felengedem a spenótot, hozzákeverem a krémfehér sajtkockákat, és a fakanállal szétnyomkodom, ezután hozzáadom a parmezán felét. Borssal, szerecsendióval fűszerezem és addig keverem, míg homogén állagú pürénem lesz. Ezután a spenótkrémet  levágott sarkú zacskóba kanalazom, és megtöltöm vele a canellonikat. A töltött tésztát egy tepsibe egymás mellé fektetve elhelyezem, leöntöm a paradicsomszósszal. Megszórom a maradék parmezánnal és a mozzarella szeletekkel befedem. A sütőben 25 perc alatt készre sütöm.

2012. április 21., szombat

Csirkecomb zsenge tavaszi zöldségekkel sülve főve

Egy új kísérlet a régi GoodFood magazinból. Ami jelenleg nem működik a környezetemben: életem első újság előfizetésének kézbesítő cége, a blogspot úgy ahogy van,és a megjegyzések postolása. Úgy látszik, ami nem megy azt nem kell erőltetni, ezért félbe is maradt úgy  jó 3 hete ez a bejegyzés, hogy a lébőjt kúrám kelős közepén postolhassam.Igen, már a léböjt kúra közepénél járok (ezért éri meg rövid, 5 napos  Steinberger kúrába belevágni, mert már a második nap elmondhatja magáról az ember, hogy túl van a felén:) Más előnyét jelenleg nem érzem. Gondoltam,ha már enni nem ehetek, attól még foglalkozhatom étellel. Nézhetem az íncsiklandó fotót, írhatok az ebédről, sőt még vacsorát is főzhetek páromnak. Már odáig fajul a helyzet, hogy  páromnak néha abba kell hagynia az ételt, hogy beleszimatolhassak..mielőtt tovább fajulnék, úgy döntöttem inkább rámegyek az étellel való virtuális kapcsolatra és kicsit rendbe szedem a blogom. A receptet mindenkinek ajánlom, aki nem leböjtöl, de egy vitamindús, könnyen elkészíthető, friss tavaszi ízbombára vágyik, amit sec perc alatt az asztalra varázsolhat.

Bombagyártás:

1 csokor újhagyma felkarikázva (szárával együtt)
40 dkg brokkoli rózsáira szedve
1 kis cukkini felkockázva
30 dkg újkrumumpli kockára vágva
1 fej vöröshagyma finomra aprítva
4 db felsőcomb (csirke)
0,5 l szárnyas alaplé (nálam a szokásos knorr)
1 ek olívaolaj

A finomra vágott hagymát a felmelegített olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a csirkecombot, és pirosra sütjük. Felöntjük az alaplével, és belekeverjük a krumplit. Lefedve, lassú tűzön 20 percig főzzük, majd hozzáadjuk az összes többi zöldséget is további 15-20 perc alatt készre főzzük.

2012. április 4., szerda

Babos egytál

Nem kevés kitartás kell egy blog szerkesztéséhez, pláne, ha a rendszer nagyvonalúan úgy dönt, hogy időről időre random módon törli a már elkészült bejegyzéseimet, amiket még nem tettem közzé. Néhány már elkészült írást azokra az időkre tartalékolok, mikor nem nagyon érek rá, de nem szeretném, ha szórakoztató post nélkül maradna 26 elvetemült követőm. Ha már megtiszteltek azzal, hogy csatlakoztak hozzám és időről időre átküzdik magukat cirádás körmondataim szövevényes hálóján egy jó recept reményében, úgy érzem ennyi áldozatot hozhatok. Következzen hát másodjára, nektek elsőre egy újabb GoodFoodos recept, na jó nagyjából GoodFood, de mit tegyek, ha nem volt itthon zellerszár, meg grill kolbász na meg...

A gonosz blogcenzúrát átvészelték:

20 dkg csípős szárazkolbász 1 cm vastag karikára vágva
2 fej finomra vágott vöröshagyma
2-2 db sárga-, fehérrépa lereszelve
3 apróra vágott fokhagymagerezd
1 db darabolt konzerv paradicsom (40 dkg)
20 dkg makarónitészta
1db vörös kidney babkonzerv (40 dkg)
0,7 dl szárnyas alaplé (Knorr házias levesalap)
1 csokor petrezselyem felaprítva


A meghámozott felkarikázott kolbászkarikákat egy magas falu teflon serpenyőben nagy lángon zsírjára pirítjuk. A megpirult kolbászkarikákat kiszedjük, félretesszük.  A serpenyőben visszamaradt zsíron üvegesre pirítjuk a hagymát, majd hozzákeverjük a lereszelt répakeveréket. Fedő alatt 5 perc alatt puhára pároljuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát és 1 perc alatt összesütjük. Öntsük az edénybe a paradicsomot és a levesalapot és forraljuk össze, majd lassú tűzön rotyogtassuk további 10 percig. Ezután belekeverjük a tésztát, kolbászt, babot, és a tészta zacskóján feltüntetett ideig főzzük a ragut lefedve. Aprított petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

2012. április 1., vasárnap

Egy tál nyár

Színpompás, pár perc alatt elkészíthető, szemet gyönyörködtető, egészséges, ízletes fogás. Kivételesen úgy érzem, hogy nem kell erről többet írni, hagyom, hogy egymaga érvényesüljön ez a friss finomságokkal teli, nyarat idéző étel, amitől mosolyogni támad kedvem, hacsak ránézek, még úgyis, hogy ezt a bejegyzésemet is harmadjára írom újra. Egy tál garantált jókedv! 

 Meditáció:

0,5 kg krumpli meghámozva, cikkekre vágva
40 dkg cukkini hasábokra vágva
12 db koktélparadicsom
2 fej hagyma
10 dkg krémfehér sajt felkockázva
10 dkg mini mozzarella
1 csokor bazsalikom felaprítva
40 dkg darált csirkemellfilé
1 tojás
5 ek zsemlemorzsa
2-3 k olívaolaj
só, bors

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Az egyik hagymát finomra vágjuk, a másikat vékonyan felkarikázzuk. A darált húst összegyúrjuk a tojással, zsemlemorzsával, apróra vágott hagymával, majd sóval, borssal, valamint a bazsalikom felével fűszerezzük. A húsmasszából 8 golyót formázunk és egy olajjal kikent tepsibe tesszük. A zöldségeket (paradicsom, krumpli, cukkini, hagymakarikák) a húspogácsák köré halmozzuk a tepsibe, sóval, borssal megszórjuk, a maradék olajjal megöntözzük. A tepsit fóliával letakarva 30 percre a sütőbe tesszük. A tepsiről ezután levesszük a fóliát és sajttal megszórjuk, majd további 10 percre visszatoljuk a sütőbe, és rápirítunk. A maradék bazsalikommal megszórva tálaljuk.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...