Igazából a héten a
NuBor étterembe látogattam el kronológiailag másodjára, viszont nálam a harmadik helyen végzett, bár mint korábban írtam a végső sorrend csak hétfőn alakul ki, mikor már a Stereo chefben elfogyasztott vacsoráról is be tudok számolni majd. A Nubor a Nyugati tér melletti új részen, az Eiffel téren található. Most gonosz budai létemre, nem minden alap nélkül vádolhatnak elfogultsággal, hogy azért jutott a NuBornak a 3 hely, mert át kellett mennem a sötét oldalra. Na jó mielőtt rögtön ezzel a mondattal elvágnám magam és egy életre rászolgálnék a buroklány cimkére, szerkesztői helyreigazításként annyit leírok, hogy a pesti oldallal szemben csak a rettenes és élhetetlen közlekedés, valamint a nem létező parkolási lehetőségek okán vagyok negatív irányban elfogult. Egyébként az étterem és a környék is trendi, modern, az Eiffel tér ráadásul számomra is kellemes, tágas térérzetet biztosít a város sűrűjében. A felszolgálás itt volt a legprofibb figyelmesek voltak, de nem tolakodóak. Viszont ha komolyan vehetjük, hogy nomen est omen, az, hogy egy jobb helyen, ahol a Bor benne van az étterem nevében nem tudnak egy jó száraz Proseccoval szolgálni, az szerintem hiba. Pláne akkor, ha az ember lánya direkt a BKK szolgáltatásait választotta, és végre megengedhette volna magának, hogy igyon egy pohárral a vacsora mellé.
Az ételekre térve. Előételnek én sült
marha csontvelőt kértem, vele sült pirítóssal, citrusokkal, céklával,
retekkel. Ebbe annyira belefeledkeztem, hogy nem sikerült befotózni csak
a főételtől a menüt. A velő rendben volt, ráadásul én velőt otthon nem
készítek, ezért külön örültem a lehetőségnek, hogy a vacsora keretein
belül ilyen szépen összejöttünk velő és én. A citrusokkal való párosítás
ötletes és szerintem érdekes volt együtt. A konyhára a NuBorban viszont
emellett is jellemző a szokatlan ízkombinációk használata, illetve a fogások kreatív újragondolása, ami nekem már néhol indokolatlan, és
sok volt. A fenti képen a főételként rendelt, Zsályás-fokhagymás
borjúmáj szerepel, zellerpürével, pak-choy-al, szezámmagos sült
sárgarépával. A köret szerintem tökéletesen volt elkészítve, a
zöldségek roppanósak és ízletesek voltak, szerintem tökéletes volt
állagra. A borjúmáj viszont, annak ellenére, hogy ki volt emelve, hogy
rozé módon érkezik, számomra sokkolóan véres volt, és ahelyett, hogy omlós
lett volna szerintem nagyon félrement. Illetve rare módon elkészíteni
egy belsőséget nem gondolnám különösen gourmet megoldásnak. A főételnél barátnőm sokkal jobban járt az általa rendelt kápiában sült szűzérmékkel, ez jó választás volt.
Desszertként mindketten a fenti képen lévő, mogyorós fehércsokoládé mousset kértük, roppanós karamell kalappal, és friss
gyümölcsökkel. A desszertben tetszett a dobos torta ihlette
karamell kalap, a mogyorós fehércsoki mousse ízben lehetett volna intenzívebb. Összességében szerintem a NuBorban helyenként l'art pour l'art kreatívitási törekvést éreztem a konyhában, és helyenként indokolatlan ízkombinációkat, amiket csak azért párosítanak össze, mert más még nem csinálta. Viszont ebből a kísérletezőkedvből született a velő citrus harmonikus duettje, ami számomra abszolút üdítő és váratlan találat volt. Illetve érződik a szakmai hozzáértés, de szerintem helyenként megremeg a chef keze mint pl. a véresen maradt máj esetén ami igen távol volt a rozétól, ha élhetek ezzel a gonosz hasonlattal annyira távol mint Cider a Proseccotól, amivel a habzóbor hiányát szerették volna pótolni. Érdekes, szerintem ebben a műfajban van jobb hely, de ár érték arányban tény, hogy senki más nem kínál 3000 Ft-ért ilyen szintű menüt.