2012. május 24., csütörtök

Arab répasaláta

Ki ne szeretne nyáron a strandon sétálni (fürdőlepedő nélkül), ki ne szeretne beleférni abba a farmerbe, ami tavaly olyan még olyan jól állt, és ki szeretne mindezért egy durva metamorfózison átesni, azaz nyúlként egy répát rágcsálni egész nyáron keresztül? Biztos vagyok benne, hogy nem reprezentatív közvélemény kutatásom 3. kérdése magasságában már nagyon kevés kéz lendült lelkesen a magasba. Na valahogy én is így vagyok ezzel, ezért folyton olyan ételek után kutatok, ami egészséges, de egyben finom is. Szerintem ez a sárgarépaköret pont ilyen. Ha már az egészségnél tartunk nem muszáj oldalassal elkészíteni, ugyanez a pác csirkemellen is megállja  a helyét.

Nem minden ízetlen, ami egészséges:

0.5 kg répa hasábokra vágva
1 konzerv lencse lecsepegtetve
1/2 csomag madársaláta
1 fej lilahagyma vékony karikára vágva
1 marék bazsalikom felaprítva
2 kk római kömény
1 ek méz
2 ek olívaolaj
1/2 citrom leve

A sütőt 180 fokra előmelegítem. Egy tepsibe rakom a répát és meghintem a római köménnyel és az olaj felével és 20 percre a sütőbe teszem. Közben egy lábosban 1 ek olajon megfuttatom a hagymát, lehúzom a tűzről és átforgatom a lencsével. Ráfacsarom a citrom levét és hozzáadom a bazsalikomot. Mikor langyosra hűlt, hozzákeverem a madársalátát. A répát kiveszem a sütőből és rácsorgatom a mézet majd további 5 percre visszateszem a sütőbe. Végül a megsült répát hozzákeverem a lilahagymás lencséhez.

2012. május 23., szerda

Sertésoldalas barbecue szószban

Ez amolyan gombhoz kabátot bejegyzés lesz, mert a körethez készült a hús. Azaz már rég kinéztem magamnak ezt a sárgarépás lencsés köretet, mert még mindig rém egészségesek vagyunk. A lencse miatt malachúsban gondolkodtam, a hentesemnél (mert most már az is van - azért érzitek a fejlődést) gyönyörű húsos oldalas volt, amit imádok, szóval gyorsan összeállt a kép. Annyira jól sikerült a hirtelen felindulásból elkövetett sült, hogy kétszer egymás után elkészült nálunk, ami nagy szó, mert aki az elejétől követi a blogomat (köszi anyu) az tudja, hogy ritkán ismétlem magam.

Hirtelen felindulásból:

1,3 kg sertésoldalas
8 ek ketchup
4 ek szójaszósz
4 ek sör
1 kk erős pista
1 ek worcheister szósz
2 ek olaj
3 zúzott gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors

A sütőt előmelegítem 160 fokra. A pác hozzávalóit elkeverem és bekenem vele a húst. A bepácolt húst tepsibe teszem és lefóliázva 1,5 órán keresztül sütöm, majd grill fokozaton 200 fokon további 15 perc alatt rápirítok az oldalasra, a fóliát levéve.

2012. május 22., kedd

Kecskesajtos pastry serrano sonkával és lilahagyma chutneyval

Egy újabb GoodFood-os gyöngyszem. Kezdem elszégyellni magam, hogy amióta megjelent ez a magazin szerény kis hazánkban is, azóta kicsit visszaesett a saját kitalálású receptjeim száma. Ennek csupán az az oka, hogy eddig úgymond rá voltam szorulva az ötletelésre, mert nem volt  a környékemen olyan kész ötlet, aminél ne éreztem volna valami hiányosságot, illetve azt, hogy na tudok én ennél sokkal jobbat. Az a helyzet, hogy a GoodFod-os recepteket azonban annyira rám szabták, hogy feleslegessé válik az ez irányú energiabefektetésem. Gyorsan elkészíthető, igényes alapanyagok újszerű kombinációja ez is, ami még egészséges is, és nagggyon finom.Van valakinek ötlete, hogy hol élhetem ki a jövőben a kreativitásom?!

Más gondolatát követő tetteim:

5 fej lilahagyma vékonyan felszeletelve
0,5 kg leveles tészta
8 szelet feketeerdő sonka (félbe tépve)
40 dkg gomba felszeletelve (szár nélkül)
20 dkg natúr kecskesajt felkarikázva (én soignon márkájút használtam, ami olyan mintha egy kecske-camambert lenne, a sajt belseje lágy, viszont egy keményebb kéreg veszi körül, szerint sütéshez ideális, mert nem folyik szét)
2 ek friss kakukkfű feldarabolva
4 ek olívaolaj
1 ek balzsamecet
2 ek barnacukor
só, bors

A sütőt 180 fokra melegítsük elő, légkeveréses fokozaton. Egy serpenyőben lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett karamellizáljuk a cukrot, majd 2 olajat adunk hozzá, amin kb. 10 perc alatt puhára sütjük a lilahagymát.Hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, ecet, kakukkfű) és további 5 perc alatt készre pároljuk. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral é nyújtsuk ki rajta a levelestésztát. A tésztát szurkáljuk meg villával, majd kenjük be a lilahagyma chutneyval. Terítsük be a sonka szeletekkel, majd oszlassuk el rajta a gombát és locsoljuk meg a maradék olajjal. Fedjük be a sajttal, sózzuk, borsozzuk, majd 30 perc alatt süssük készre a sütőben. Mi madársalátával ettük.

2012. május 20., vasárnap

Csülökkel rakott káposzta

A csülkös rakott káposzta elkészítésének gondolatát már a május 1-ei hosszú hétvége előtt érlelgettem magamban. Idén abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy meg kell nevezni melyik hosszú hétvégére is gondolok pontosan, mert havonta 1 beesik, háromszoros hurrá a Gergely naptárnak (idén). Figyelembe véve, hogy akkor még nyár volt, egyértelmű volt számunkra, hogy mihelyt lehet rohamtempóban hagyjuk el a várost, hogy ideiglenesen Balatonra helyezzük át a székhelyünket. Szeretem ilyenkor előre megtervezi, hogy mit főzzek a nyaralás alatt, hogy közben ne kelljen a bevásárlással bajlódni.Ráadásul ez a főétel tényleg a két legyet egy csapásra kategória,  mert nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy másnap csülökpörköt nokedlivel volt a menü.

Hozzávalók:

1/2 adag csülökpörkölt
1 kg savanyú káposzta (átmosva, kicsavarva)
2 fej vöröshagyma (vékonyan felkarikázva)
20 dkg főtt császárszalonna (felkockázva)
4 dl tejföl
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 tk pirospaprika
20 dkg főtt rizs
1 ek olaj
mogyorónyi vaj

Egy serpenyőben a felhevített olajon megfonnyasztjuk a hagymát, majd megpirítjuk a szalonna kockákat. Rátesszük a káposztát, és lefedve 30 perc alatt puhára pároljuk lassú tűzön. A tejfölt a zúzott fokhagymával kikeverem. Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal. Szétterítjük a rizs felét, rá a hús felét, ezután pedig a káposzta felét. A káposztás rétegen eloszlatjuk a fél tejfölt, majd megismételjük az iménti rétegzést. A rakottas teteje káposztával legyen befedve, amit laposan bekenünk tejföllel. Végül megszórjuk pirospaprikával, és sütőben lefóliázva 180 fokon 40 percig sütjük, majd további 10-15 perc alatt, a fóliát levéve megpirítjuk a rakottas tetejét.

2012. május 11., péntek

Mediterrán kuszkusz

Igazából erről a receptről most nem szeretnék hosszasan írni, mindenki legnagyobb örömére:) Csak annyit, hogy bárki nekifoghat, mert ez tényleg az a pár perc alatt elkészíthető étel, amivel másnap "dobozkajaként" fel lehet vágni a munkahelyen. Nekem mondjuk ez sajnos nem sikerült, mert a vacsora után csak egy adag maradt, amit párom le stipi-stopizott. Azért ez sokat mondó...

Dobozba valók:


20 dkg koktélparadicsom félbe vágva
1 nagy padlizsán 1 cm-es karikákra vágva
15 dkg grillcsirke felaprítva (én mellett használtam)
15 dkg félkemény kecskesajt felkockázva
1/2 csokor bazsalikom felaprítva
20 dkg kuszkusz
3 dl zöldségleves-alaplé (Knorr házias)
1/2 citrom leve
1 gerezd zúzott fokhagyma
5 ek olívaolaj
só, frissen őrölt bors

A kuszkuszt felöntjük a forró zöldségleves-alaplével és lefedve félretesszük, hogy a kuszkusz 10 perc alatt megpuhulhasson. A sütőt grill funkción 200 fokra előmelegítjük. A padlizsánszeleteket egy tepsibe fektetjük, olajjal megkenjük, sóval, borssal fűszerezzük. Tegyük be a sütőbe, majd 15 perc után fordítsuk meg, és kenjük be olajjal, valamint fűszerezzük a padlizsánszeletek másik oldalát is, és süssük további 15 percet. A puha kuszkuszhoz keverjük hozzá a bazsalikomot, sajtot, paradicsomot, padlizsánt, és csirkehúst. Az öntethez keverjük el a citromlevet 2 ek olajjal és a fokhagymával, és öntsük le vele a kuszkuszt. Akár azonnal fogyaszthatjuk, de ha lehűtjük az ízek még jobban összeérnek.

2012. május 7., hétfő

Ázsiai újhagymás sertésszelet

Már megint GoodFood, vagy még mindig GoodFood, nem is tudom, hogy fogalmazzak. A lényeg, hogy nagyon rátaláltam a megfelelő magazinra, amiben mindig van néhány különleges recept, ami számomra valami újat hoz, de nem annyira, hogy a gyűjtögető életmódra kéne berendezkedni és km-eket vándorolni egy egy alapanyagért, miután google barátunk segítségével végre megoldottuk, hogy mi is az amit be kell majd szereznünk. Az tényleg nem a szerkesztők hibája, hogy párom, miközben a bevásárlandók listáját soroltam, háromszor visszakérdezett, mikor elhangzott, hogy rizsecetet kérek a "sarki közértből". Szerintem nem értette, hogy miért hadarok annyira, hogy a különböző hozzávalókat, mint a rizs, ami köret és az ecet, ami ételízesítő szinte egybeolvadva diktálom le neki, de a végeredmény ismeretében, azt hiszem a jövőben már tudni fogja, hogy a rizsecet létező alapanyag így egyben, és nagyon jó dolgokat lehet vele készíteni, pl. ezt a különleges ízvilágú porhanyós lapockát.
Kalandozás:

4 szelet sertéslapocka
1,5 dl rizsecet
4 cm gyömbér (zöldséghámozóval vékony háncsokká forgácsolva)
3 gerezd fokhagyma vékonyan felszeletelve
1 chilipaprika felkarikázva
12 újhagyma fehér szára (zöld részét díszítéshez használhatjuk)
1 ek szőlőmagolaj
4 ek szójaszósz
0,5 l hús alaplé (nálam Knorr  házias levesalap)

Sütőt 160 fokra, légkeveréses funkción felmelegítjük. Egy vas serpenyőben magas lángon felhevítjük a szőlőmagolajat, majd megpirítjuk rajta a hússzeletek mindkét oldalát. A húst a serpenyőből félretesszük egy hőálló tálba, amit alufóliával letakarunk. A serpenyőbe öntsük bele a rizsecetet, erősen fog sisteregni, 1-2 perc kevergetés után öntsük le a húsokat az ecettel, és szórjuk meg a húst a gyömbér, fokhagyma keverékkel, és tegyük a letakart tálat a sütőbe. A serpenyőben pirítsuk meg az újhagymát a chilivel, majd az alaplével felöntve forraljuk be a lét a szójaszósszal. Az újhagymás öntettel locsoljuk meg a sütőben sülő hússzeleteket, majd fólia alatt hagyjuk1,5 óráig lassan porhanyóssá sülni, az utolsó 10-15 percben, a grill fokozatot használva pirítsuk meg a húsok tetejét. Mi rizzsel ettük.

2012. május 6., vasárnap

Csülökpörkölt

A csülökpörkölt szívemhez, vagy talán helyesebb ha úgy fogalmazok, hogy hasamhoz igen közel áll. Sokáig misztifikáltam ezért, és valamiért azt gondoltam, hogy nem próbálom meg otthon elkészíteni. Ez egy olyan étel, amit szerintem egy megbízható, picit lepattant, klasszikus magyar ételeket felvonultató, amolyan "piros kockás terítős" étteremben kell rendelni. Nekem ilyen jól kipróbált hely a Rétisas. Nem az a vendéglő, ahová az ember az üzlet partnereket viszi ebédelni (na jó csak akkor ha nagyon jó fejek és jó üzletet szeretnénk kötni). Annyi elég a helyről, hogy az egyik alkalommal a szomszéd asztalnál kicsit becsiccsentett, középkorú pár nő tagja, a veszekedés hevében engem talált el a sörével, amit vitájuk záróakkordjaként, gondolom végső érvként használt volna a "hölgy", párja lefegyverzésére. Bárhol máshol a sörrel együtt én is kiborultam volna, de ez az a hely, ahol ebből csak egy jó sztori lesz, amin csak mosolyogsz, de azért érthető, hogy el kezdtem otthon kísérletezni a csülökpöri készítéssel...

Visszavonuló:

1,8 kg csülök (kicsontozva, 2x2 cm-es kockákra vágva)
2 db paradicsom felaprítva
1 db TV paprika apró kockára vágva
1 nagy fej vöröshagyma finomra vágva
1 száraz chili paprika felkarikázva
1 dl vörösbor
4 kk őrölt csemegepaprika
3 dl hús alaplé (szokásos knorr házias alap fele)
2 ek olaj
2 dl tejföl
1 ek liszt

A hagymát a felhevített olajon üvegesre pirítom. A serpenyőben megsütöm a húst is. Az alaplé felével felöntöm, és magas lángom elforralom a lét, majd ezt megismétlem a maradék alaplével. Végül hozzáöntöm a bort és elforralom az alkoholt. A zöldségeket hozzákeverem a pörköltalaphoz és a paprikával fűszerezem. A chili paprikát is hozzákeverem. Lefedve, lassú tűzön 1,5-2 óráig párolom a húst, míg meg nem puhul. A tejfölt a liszttel, és a pörköltből 1 merőkanál zafttal csomómentesen kikeverem. Behabarom a pörköltet és összeforralom, hogy sűrű zaftja legyen.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...