2012. március 28., szerda

Káposztás paszulyleves kolbásszal

Úgy látszik picit elkiabáltam ezt a végre itt a tavasz dolgot. Na sebaj! A pozitív életfelfogás jegyében, azonban ebben az a jó, hogy ilyenkor még főzhetünk tartalmas, téli leveseket. Ahogy szökik fel a hőmérő higanyszála fordítottan arányosan érzek kedvet, olyan ételek elkészítéséhez, aminek akár egy összetevője is képes órák hosszáig két vállra fektetni, és csak a kanapén pihegek evés után. A nagy hidegben viszont nem is tudok jobbat elképzelni az ilyen tömény tobzódásnál. Egy kárpátaljai klasszikusról van szó, ezért a címben szereplő ízes paszuly szó. Annyit még elárulok, arra az esetre, ha a kép nem lenne elég árulkodó, hogy a paszuly nem más mint a bab.

Hozzávalók:

kb. 30-50dkg száraz bab (leöblítjük egy éjszakára beáztatjuk)
0,5 kg füstölt tarja, kolbász, csülök vegyesen
0,5 kg savanyú káposzta
2 babérlevél
4 ek liszt
1 fej vöröshagyma
kb 3 dl tej
2 tk vegeta
1 tk fűszerpaprika
5 gerezd fokhagyma
4 dl tejföl
2 ek zsír


A babról az áztató lét leöntjük, majd felöntjük 4-5 l vízzel, beleteszünk a húsokat. Babérlevéllel, szemes borssal ízesítjük. Amikor a hús majdnem puhára főtt, hozzá tesszük a savanyú káposztát és ezzel tovább főzzük, míg a hús teljesen megpuhul. Közben elkészítjük a rántást. A lisztet az apróra vágott hagymával  zsiradékon világos rózsaszínűre piritjük. Hideg tejjel felengedjük, hozzáadjuk a vegetát, fűszer paprikát, az összes zúzott fokhagymát és a nagy pohár tejfölt. Az elkészült rántást folyamatos kevergetés mellett hozzákeverjük a leveshez. Pár perc alatt gyöngyözve, lassú tűzön összeforraljuk, hogy besűrűsödjön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...