2012. február 6., hétfő

Kéksajtos omlettrolád

A hozzávalók beszerzése kicsit döcögősen indult, lévén a vásárlás közben egy okos telefon is előkerült, hogy kiderüljön mi is az a Stilton sajt. Viszonylag kevés alapanyaggal lehet engem zavarba hozni, pláne nem jellemző, hogy egy sajt miatt véreznék el egy gasztro vetélkedőben, de ez most kifogott rajtam. A tavalyi téli Stahl magazinból való ez a recept, legalábbis a felmenője, ami a Stiltonos tojáslepénytekercs névre hallgat, mert a bevezető talán már sejteti, hogy egy klasszikus dráma felépítését követte a végkifejlethez vezető rögös út. Szóval adva volt a Stahl magazinban közölt recept, na meg a hozzávalók, amiket a rendkívül kifinomult áruválasztékkal rendelkező angol hipermarketben nem sikerült beszerezni. Annak ellenére sem, hogy útközben leküzdöttük a komoly akadályt, hogy mikor elindultunk a bevásárlásra még nem tudtuk, hogy mi az a Stilton sajt. Velünk volt azonban a tudás almája(=Iphone), így hamar rájöttünk, hogy ez nem más mint egy érett, illatos angol kéksajt. Levontuk a következtetést, hogy, ha szeretnénk eljutni a megoldásig nem elég, ha a telefon okos, de az sem árt, ha  gazdája is leleményes, így nyomtunk egy újratervezést a hozzávalók terén és eljutottunk a katartikus végkifejletig...Igen ebben a háttérben megbújó Asti pezsgőnek nem kis szerepe volt:)

Expozíció:

Omletthez:
3 tojás
3 ek főzőtejszín
1 ek finomliszt
1 ek kakukkfű
só, bors
3 ek étolaj
Töltelék:
5 dkg dió serpenyőben illatosra pirítva, majd durvára törve
15 dkg kéksajt
1 csokor újhagyma
1 ek vaj
1 dl száraz fehérbor
12 dkg natúr krémsajt
frissen őrölt bors

Tetőpont:

Az omlett hozzávalóit villával habosra felverjük, egy 20 cm átmérőjű teflonserpenyőben egy-egy ek felmelegített étolajon 3 tojáslepényt sütünk. Az újhagymát felkarikázzuk, és egy serpenyőben a megolvasztott vajon megfonnyasztjuk, magasra vesszük a lángot és a bort a hagymához öntjük megvárjuk míg az alkohol elillan, majd levesszük a tűzről. A töltelék hozzávalóit konyhai késes gépben összeturmixoljuk a lehűtött hagymás borral. A sajtkrémet a 3 tojáslepényen arányosan szétkenjük, és a lepényeket szorosan feltekerjük. A "palacsintává" tekert tojáslepényeket folpackba csomagolva hűtőbe tesszük, tálalás előtt újnyi vastagon felszeleteljük és 15 perc alatt hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...