2012. szeptember 27., csütörtök

Egzotikus csirke

Ez a recept igazából egy Stahl könyvből származik, nála tandoori csirke név alatt futott. Annyi a különbség, hogy megnöveltem a joghurt mennyiséget, illetve ott gyors ételként volt feltüntetve, ami nálam 1 éjszakai pácolással meg lett toldva, tehát az elkészítésben picit eltértem. Most kivételesen a főzelékhez kerestem valami feltétet és azt gondoltam, hogy ez a fűszeres pácolt húsi jól megy majd a rendhagyó sárgaborsófőzelékemhez. Az a helyzet, hogy igazam volt, de annyira ízletes a húsi önmagában is, hogy egyszerű rízzsel, vagy naan kenyérrel is nagyon finom vacsora.

Ízkavalkakádhoz:

5 db csirke felsőcomb (kb. 70 dkg)
1 fej hagyma finomra aprítva
2 gerezd zúzott fokhagyma
2 dl görög joghurt
 2 ek curry
2 cm gyömbér lereszelve
1 db lime facsart átszűrt leve
1 kk őrölt kömény

A pác hozzávalóit egy mély tálban összekeverjük, a combokat beleforgatjuk. Egy éjszakán át hagyjuk, hogy az ízek a hűtőben jól átjárják a csirkét. A sütőt 200 fokra melegítjük. A combokat egy serpenyőben magas lángon pár perc alatt körbepirítjuk, majd áttesszük egy tűzálló tálba alufóliával lefedjük és 30 perc alatt készre sütjük.

2012. szeptember 23., vasárnap

Sárgaborsófőzelék 2.0

Nem tudom mi tört rám az utóbbi időben, de teljesen rákattantam a menzás ízekre. De gasztrobloggerként az ember nyilván nem állhat meg itt. A kötelesség az kötelesség, ezért miután megirigyeltem kollégámtól a hagyományos sárgaborsófőzeléket és megfőztem kolbásszal, füstölt oldalassal ahogy a nagykönyvben írva van, kicsit újragondoltam. Így született meg amolyan trendi, urbanista, nemzetközi verzióként ez a változat. Én pedig, aki szerintem soha életemben nem ettem sárgaborsófőzeléket, 1 héten belül másodjára is beáztattam a 0.5 kg borsót egy éjszakára, hogy aztán ez legyen belőle...

Trendi menza kellékek:

0,5 kg sárgaborsó
1 fej hagyma felnegyedelve
2 chili paprika (1 db felkarikázva)
1 újnyi gyömbér lereszelve
1,5 db citrom kifacsart, átszűrt leve
0.7 l húsleves alaplé

A sárgaborsót egy éjszakára vízbe áztatjuk. Az áztatólevet leöntjük róla, kiöblítjük majd feltesszük a húslevessel, egész chili paprikával és a felnegyedelt hagymával főni.Mikor a borsó félig megpuhult a hagymát kivettem, hozzáöntöttem a két kókuszkonzervet, a citromok facsart levét. Gyömbérrel és a felszeletelt csilivel fűszereztem.30 perc alatt puhára főzzük. Nekem a borsó pont főzeléksűrűségűre főtt szét, de ha valakinek túl híg lenne, vagy nem szereti a borsó darabkákat, akkor botmixerrel pépesre turmixolhatja.

2012. július 3., kedd

Steak Fajita

22:00 óra, 29 fok 5 fogásos vacsora. Akárhonnan is nézem mostantól az imént felsorolt számok objektív mércéje alapján hivatalosan is házi tündér vagyok! Én azon kevés megszállott gasztroblogger közé tartozom, aki a hetek óta tartó kánikula ellenére folyamatosan tűzhely mellé áll, csak postolásra nem futja már az erőmből, mert valahogy sehogy sem esik jól, ahogy ez a fránya lap top melengeti a lábamat miközben a bejegyzést gépelem. Lássuk be a hősök is pihenhetnek néha, tehát a mexikói vacsora hozzávalóit fogásonként "tálalom" elétek a héten.


Totál égés:
 
4 szelet hátszín
Jamie Oliver spicy cowboy seasoning fűszerkeveréke 20g
2 ek olívaolaj
2 ek szőlőmagolaj

A húst kézzel (nem klopfolóval!) kilapogatom. A fűszerkeveréket az olívaolajjal elkeverem, majd belemasszírozom a hússzeletekbe. Egy éjszakára hűtőbe teszem. Sütés előtt 30 perccel kiveszem a hűtőből a pácolt hátszínt, hagyom a húst szobahőmérsékletűre melegedni. Egy serpenyőben felhevített szőlőmagolajon oldalanként 4-5 perc alatt átsütöm (ha félig átsütve szeretnénk elég 2-3 perc). Az elkészült húst pár percig letakarva piheni hagyom, majd felcsíkozom.


2012. június 28., csütörtök

Tonhalsaláta ropogós cukkíni korongokkal

Nem voltam lusta mosogatni csak úgy gondoltam, hogy jól fog mutatni a képen, ha a salátához felhasznált tonhal konzervében tálalom a fogást. A kitalált recept alap, de bárki kedve szerint személyre szabhatja - nem mintha bárkit figyelne a gondolatrendőrség, ha bármelyik receptemet nem szó szerint veszi át...- igazából ezt csak azért szerettem volna kihangsúlyozni, hogy a kitalációm jól variálható. Én egy gyorsan elkészíthető, könnyű, fogyókúrás vacsorát szerettem volna, de kevéssé gazdagon köretként, vagy kicsit feldúsítva főételnek, vagy ha vegetáriánus vendégük jön gyors, kiegészítő fogásnak is ideális. Ja és igazi munkahelyre való dobozkaja, már ha viszünk rágót is...

Ha nagyon fogyókúrásra akarjuk 4 főre, na jó igazából csak 2:

4 cukkini felkarikázva (kb. 70 dkg)
10 dkg túró (helyette lehetne feta)
10 dkg tonhal (konzerv)
1 ág rozmaring levelei felaprítva
kis marék bazsalikom felaprítva
1/2 kk frissen őrölt bors
2 db csili paprika (kimagozva) felaprítva
2 gerezd fokhagyma vékonyan felszeletelve
0,5 dl olívaolaj
1/2 citrom leve
1 csokor petrezselyem felaprítva
só ízlés szerint

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Az olajat összekeverjük a rozmaringgal, bazsalikommal, borssal, csilivel és beleforgatjuk a pácba a cukkini szeleteket. Egy tepsiben szétterítjük a fűszeres cukkinit, megsózzuk és 30 perc alatt a sütőben ropogósra sütjük, úgy, hogy félidőben átforgatjuk a cukkini szeleteket. Megvárjuk míg a sült cukkini langyosra hűl, majd ráfacsarjuk a citrom levét, megszórjuk petrezselyemmel,rámorzsoljuk a túrót, tonhaldarabkákat. Langyosan vagy hidegen fogyasszuk.


2012. június 26., kedd

Epres zöldsaláta grillezett kecskesajttal

Sorra húzzák le a gasztroblogok a rolót. A nagy hőségre hivatkozva többen kitették a "technikai okból zárva táblát". Kisebb nagyobb megszakításokkal azért én igyekszem hősiesen kitartani. Erre a legjobb módszer az "étterem" és a "saláta" kategóriák alatt futó bejegyzések szaporítása. Ebbe a salátába aztán tényleg találkozik a nyár összes friss íze és vidám színkavalkádban sincs hiány. Én a kecskesajt miatt még egy fehér habzóbort is beszereztem a Sarki fűszeresnél, de ez már igazán egy másik bejegyzés témája lesz.
A strandra vezető út (1 adag):

pár szem eper cm-es szeletere vágva
6 saláta levél felcsíkozva
1 marék rukkola
2 szelet kecsketejből készült brie
pirított darált dió durvára darabolva

kis marék bazsalikom felaprítva
1/2 kk frissen őrölt bors
extra szűz olívaolaj
balzsamecet

Egy grillserpenyőben megpirítjuk a sajt mindkét oldalát. A fűszerkéreghez elkeverjük a bazsalikomot a borssal, és a sajt oldalát beleforgatjuk. A saláta hozzávalóit összekeverjük, a tetejére ültetjük a sajtot és ízlés szerint megöntözzük pár csepp balzsamecettel és olívaolajjal.

2012. június 24., vasárnap

Cserpes tejivó

Nem véletlenül nem frissül a blog, hiába lehet előre elkészíteni a bejegyzéseket és időzítve postolni, odáig még sajnos nem fejlődött a technika, hogy a felület helyettem főzzön fotózzon és írjon mindezt a 40 fokban. Félre ne értsetek nagyon élvezem, hogy végre féktelenül tombol a nyár, még ha hétköznap csak a beton felett remegő forró levegőt érzékelem is a rekkenő hőségből, de abszolút napelemes vagyok és inkább legyen szaharai klíma, szikrázó napsütéssel párosítva mint bármi más. Akármennyire is szeretem ezt az időt, azért a főzés ilyenkor csak nem akaródzik, azért szerencsére egy egy meghitt hangulatú, ötletes kivitelezésű kávézót, reggelizőt azért még hőségriadó idején is van energiám kipróbálni:) 
Tegnapi Facebookos kalandozásom közepette szemeltem ki a Cserpes Tejivót. A reggelizők egyébként is szívem csücskei, és amikor olyan helyre találok, ami pont olyan, mint amit én is megálmodok magamnak, akkor pedig nem tudom eldönteni, hogy az elégedettségtől, vagy a féltékenységtől érzem azt a kis bizsergést. Azért addig míg én nem nyitom meg a saját helyemet csak jó szívvel ajánlhatom a budapesti 5. kerületben, a Deák téri Mc mellett nyitott tündéri helyet. A Cserpes Tejivó tényleg azt adja amit a honlapon ígér és hozzáteszem, hogy nem ígér keveset. Kitűnő, friss alapanyagokból készült sandwichek, ínycsiklandó édességek, roppanós saláták, és nagymamánál töltött étkezéseket idéző habos kakaó, sűrű csokiital (hideg is van) csábítgat. Természetesen trendi tejturmixok, szörpök, kávék széles választéka közül választhatunk társaságot a péksüteményünk mellé. Mindezt tényleg nagyon baráti áron kínálják, a hasonló színvonalú helyekhez képest fél, esetenként harmad áron. A Cserpes tejivó tartalmában  és berendezésében  is azt érzem, hogy másnak is volt egy álma, ami most megvalósult, és ezt mi sem bizonyítja jobban mint az utcán kígyózó sor.
A kiszolgálás kicsit még döcögős, ezért szerintem bocsánatos bűn, hogy magamról megfeledkezve estem neki az "Extra mangalicás szendvics" névre hallgató mazsolás olívás ciabatta ölelésében megbújó ízletes sonkának. Jelzem, hogy az adagok is elég bőségesek, mert én már a sandwichem felén túl voltam, mikor visszanyerve önuralmamat észbe kaptam, hogy fotózni is szeretnék a beszámolóhoz...
Bár a kakaós csiga kétség kívül magára vonja a figyelmet, azért nem lehet szó nélkül hagyni a háttérben szerényen megbújó csoki ital nem múló értékeit, a 30 fok ellenére is jól esett, nem volt gejl, szerintem abszolút 10 pont ízre, állagra, hőmérsékletre egyaránt. A kakaós csigával általában gondban vagyok, mert a legtöbb esetben át kell küzdenünk magunkat a száraz, unalmas külső csigákon, hogy eljussunk megérdemelt jutalmunkig, a csokis, puha, csiga belsőig. Ezt itt nagyvonalúan áthidalták azzal, hogy gyakorlatilag csak a csupa-csokis puha "belső" részt kapjuk meg nyammm


2012. június 23., szombat

Fehércsokis eper torta

A legjobbakkal is előfordul, hogy legyenek akármilyen gyakorlottak, mégis ráfutnak néhány olyan receptre, amit vagy egyáltalán nem, vagy legalábbis nem úgy kellett volna kipróbálni, ahogy azt egy receptújság szerkesztője kigondolta  a klaviatúra árnyékában. Ez szerencsére a második kategória, azaz nagyon finom volt, de állagra köszönőviszonyban sem volt az eredeti elképzeléshez, azaz érdemes megcsinálni, de az eredeti receptet erős szkepticizmussal kell kezelni és saját tapasztalat alapján tovább fejleszteni. Amilyen öntelt/magabiztos/laza/könnyelmű - a megfelelő rész aláhúzandó - vagyok, ezt a "tortát" egy baráti vacsora khm, hogy is mondjam megkoronázásául szántam...egyetlen szerencsém, hogy tényleg BARÁTI vacsora volt, így a meghívottak kedvesen hol a terítőről, hol a tortaformából próbálták rohamtempóban kikanalazni a krémet, mielőtt szétfolyt volna beterítve az ünnepi asztalt, ami így a végére cseppet sem volt ünnepi, hanem inkább hasonlított egy 6 éves kislány babazsúrjának a terítékére, ahol rózsaszín pöttyös/foltos/pacás terítővel akarták feldobni a hangulatot...

 Bakiparádé:

 20 dkg Hobbit keksz ledarálva, vagy, ha nem vagyunk Gyűrűk Ura rajongók (vagy győri zabfalatok)
75 g olvasztott vaj
40 dkg fehér csoki felolvasztva (25 g díszítéshez félretéve)
40 dkg eper összeturmixolva (6 szem díszítéshez félretéve)
30 dkg philadelphia sajtkrém
20 ml tejszín 
amit legközelebb beletennék lapzselatin 

A darált kekszet elkeverjük a vajjal, míg gyúrható massza nem lesz, majd egyenletesen szétterítjük egy 20 cm átmérőjű kapcsos tortaformában. Tegyük be  a hűtőbe 30 percre. Az epret a sajtkrémmel verjük fel konyhai robotgéppel sima habos krémmé, a kihűlt fehér csokit hozzáadagolva verjük tovább. Amit nem csináltam de kellett volna: A tejszínt a zselatin csomagolásán feltüntettek szerint elkészítjük és hozzákeverjük az epres sajtkrémhez. Öntsük a kekszlap tetejére és egy éjszakán át hagyjuk állni a hűtőben, hogy megdermedjen. Tálalás előtt a félretett epreket vágjuk félbe, és rendezzük el a torta tetején, a maradék csokit olvasszuk meg és csorgassuk a tortára. Ha szerencsétek van a tiétek nem úgy néz ki mint egy pornóforgatás ünnepi tortája....Ha sikerült tökélyre fejlesztenem a tortát feltétlenül beszámolók róla. Zselatin nélkül (ahogy az eredeti recept szól) max pohárkrémnek tudom elképzelni.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...