2015. január 18., vasárnap

Dupla bundáskenyér dupla élvezet

A bundáskenyér lássuk be, hogy már önmagában is nagyon jó ötlet hétvégére, így szerintem nem kell magyaráznom, hogy mennyire jó, ha egy alapból jó dolgot megkétszerezünk és egy kis sonkával és mozzarellával még finomhangoljuk. Alapvetően imádok reggelizni és szeretem megadni a módját, bár hétköznapokon én inkább az alvást választom, mint a bőséges reggelit, de cserébe hétvégén pótolhatom a kimaradtakat és órákig ücsöröghetek egy pohár forró kávéval pizsamában a reggeli romjai felett. Már ez felemelő érzés hmmmm....

Fogmosás előtt (2 személyre): 
 
6 szelet szikkadt kenyér
3 tojás
1 púpos ek oregáno
15 dkg füstölt mozzarella
3 szelet feketeerdő sonka
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl tejföl
só, frissen örölt bors
 4-5 ek olívaolaj (kb fél újnyi vastagon a serpenyőben)

1,5 gerezd fokhagymát finomra zúzunk, a maradékot vékonyan felszeleteljük. 3 kenyérszeletet magunk elé helyezünk és elosztjuk rajta a fokhagymaszeleteket, majd ráfektetünk 1-1 szelet sonkát és beborítjuk a mozzarellával. Ezután minden kenyérszeletet befedünk a párjával és alaposan összenyomkodjuk őket, hogy ne essenek szét. A tojást habosra felverjük az oregánó harmadával, és sóval borssal fűszerezzük. A sandwicheket belehelyezzük a tojásba és hagyjuk, hogy megszívják magukat a tojással, majd megfordítjuk és egy konyhai törlőpapírral borított tányérra félretesszük. Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd közepes lángon oldalanként 2-3 perc alatt kisütjük a bundás sandwicheket, és konyhai törlőkendőre téve leitatjuk róla a felesleges olajat. Eközben a tejfölt összekeverjük a zúzott fokhagymával, csapott ek oregánóval, frissen őrölt borssal, és sóval ízesítjük. Ezzel a szósszal még finomabb lesz a bundáskenyerünk.
 


2015. január 13., kedd

Spagetti vadász módra

Párommal gyakran főzünk együtt, amit nagyon élvezek, viszont a steak magasságában - amit tényleg ő sütött - ért a plágium vádja. Álljon itt tehát feketén fehéren - a személyiségjogi botránoykat elkerülve - hogy ez a spagetti párom gyerekkorából származik és az ő hozományának szerves része, aminek én nagyon örülök, mert alsó hangon 2 tállal ettem ebből az egyszerű de annál nayszerűbb rakott tésztából ahányszor csak nekiültem, szóval ez a tészta a fogyókúrázók réme és nem biztos, hogy a januári nagy fogadkozások idején kéne megosztanom veletek. Viszont gondolnom kell azokra is, akik a tésztaételek elkötelezett hívei és egyszerűen csak egy jót ennének január és év eleje ide vagy oda.

Fogadalmak helyett:

40 dkg champignon gomba vékonyan felszeletelve
700 gr paradicsom passata
2 dl száraz vörösbor
2 gerezd fokhagyma összezúzva
1 csomag spagetti
30 dkg trappista lereszelve
2 tk oregáno
1 fej vöröshagyma finomra vágva
1 ek olaj
só, frissen őrölt bors

Egy lefedhető teflon edényben a felmelegített olajon megpirítom a hagymát, majd ráteszem a gombát. Sózom, borsozom, megszórom oregánóval, majd fedő alatt, lassú tűzön 20-25 perc alatt puhára párolom. Egy másik teflon serpenyőben közepes tűzön felmelegítem a paradicsomsűrítményt, hozzáöntöm a bort, összerottyantom és fokhagymával pici sóval fűszerezem. A tésztát a csomagoláson szereplő utasításnak megfelelően, sós vízben al dentéra főzöm. A leszűrt tésztát összekeverem a párolt gombával. Egy tűzálló tál aljára terítem a paradicsomsűrítmény felét, ráteszem a tésztát, és rásimítom a maradék paradicsomsűrítményt és megszórom vastagon sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben grill funkción 15-20 perc alatt megpirítom rajta a sajtot.

2015. január 11., vasárnap

Zserbó bonbon

Ennyi szürkeség közepette kinek nem kéne egy kis támogatás. Gyenge nőként adódik nálam, hogy az édességekhez forduljak vigaszért. Ez hétvégén is megtörtént, mikor a polcon már csak a csokimikulások sorakoztak kivégzésre várva, de nem, azért ennyire még nem fordult depresszívre ez a tél, hogy erre vetemedjek, így inkább egy 15 perc alatt összehozható édességet készítettem a csak a pufin blogról. A legjobb az egészben, hogy mire elkészültem vele - olyan este 10 után jutott eszembe belekezdeni a bonbon gyártásba - az olvasztott csoki illatától telítődve már nem is kívántam az édeset. Így nemcsak hamar elkészül, de tulajdonképpen nem is hizlal, hát nem csodás;)

Plágium:

15 dkg dió
12 dkg kakaós keksz
15 dkg sárgabarack lekvár
1 kk rum
10 dkg étcsoki 70 % kakaótartalommal

Egy konyhai robotgépben durvára darálom a diót, és apró morzsálékra a kekszet. Ezután hozzáadom a baracklekvárt és a rumot, majd összegyúrom a hozzávalókat és kicsi golyókat formázok belőle kb. 2 cm átmérőjűeket. A golyókat 20 percre hűtőbe tesszük egy tálcán. Eközben alacsony lángon felolvasztom az apróra tördelt csokit. Ha megolvadt a massza egy kanál segítségével, beleforgatom a golyókat, hogy a csoki mindenhol érje, majd egy hurkapálcával kiveszem és egy sütőpapírral bélelt tálcára helyezem. Ha elkészültem újabb 5-10 percre hűtőbe teszem, hogy rádermedjen a csoki.Fantasztikus társaság vasárnap esti kanapés tévézéshez, vagy egy jó könyvhöz egy nagy csésze illatos tea mellé. Mondjuk engem a munkahelyemről sem kergettek haza vele, mikor a hétfőt ezzel nyitottam, szóval úgy tűnik multi környezetben is kompatibilis...:)

2015. január 10., szombat

Filet mignon zöldborsmártással

Egy steak receptet már tartalmaz a blog, és őszinte leszek ez a szám nem véletlenül nem duzzadt tovább az elmúlt években. Valahogy nem vagyok elkötelezett híve ennek a műfajnak. Sőt a megrögzött steakesek szemében valószínűleg kifejezetten barbárnak számíthatok - figyelem, most egy gyönyörű paradoxon következik - mivel én ha már rászánom magam egy 15-20 dkg-os összefüggő marhadarab elfogyasztására, azt csakis átsütve tudom elképzelni, nálam ez véresen szóba se jöhetne.  A most közzétett verzió azonban nekem is őszintén ízlett. A steaknél a tiszta íze miatt gyakorlatilag az alapanyag beszerzésén múlik a project sikerességének jelentős része. Én ezúttal is a MészárSteak legelőjéről tereltem el egy marhát, és ami szerintem egész kiemelkedővé tette ezt a filet mignont az a zöldborsmártás, ami visszafogott pikánságával ölelte körbe a bélszín javát.

Múúúúhahaha 6 főre:
6 szelet filet mignon ( a mészár steaknél már felszeletelve adják ami szintén komoly true why)
frissen őrölt vegyes bors
himalája só
szőlőmag olaj
Zöldbors mártáshoz:
5 ek zöldbors (sós lében eltett bors)
2 dl főzőtejszín 30 %-os
1 ek dijoni mustár
1/2 citrom leve
1 gerezd fokhagyma finomra zúzva
1 dl fehérbor
3 dl húsleves alaplé (nekem kockából volt)

Egy száraz serpenyőben a zöldborsot illatosra pirítjuk 2-3 perc alatt, majd kivesszük a serpenyőből és durvára aprítjuk. Visszatesszük a serpenyőbe és felöntjük a borral, kevergessük, hogy az alkohol elpárologjon, majd hozzátesszük a fokhagymát, ezután felöntjük az alaplével. 2/3-ára beforraljuk a mártást, végül hozzákeverjük a tejszínt. Mustárral és a citrom átszűrt levével ízesítjük és 1-2 perc alatt összerottyantjuk, hogy az ízek összeérjenek. 

A hús szeleteket sütés előtt 1 órával kivesszük a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjenek, majd kettesével egy nagy serpenyőben szőlőmagolajon  készre sütjük. Mikor a húsra kéreg sült a serpenyőben sózzuk, borsozzuk. Ne nyomkodjuk, maceráljuk, szúrkáljuk sütés közben a húst, tényleg csak annyiszor nyúljunk hozzá amennyi feltétlen szükséges. Egyszer az átforgatáshoz, illetve ha jól átsülten szeretnénk, akkor sütés közben a húslapáttal finoman lenyomhatjuk a húst. A különböző módon átsült verziókhoz részletes útmutatás itt. A megsült húsokat fogyasztás előtt 3-4 percig pihentessük. Mi előre elkészített fűszeres steak burgonyát ettünk hozzá, amit a csomagoláson lévő utasítás szerint sütőben megsütöttünk.



2015. január 6., kedd

Mexikói sajtleves chedarral

A leves nagyjából annyira mexikói mint én, és bár azt mondják, hogy csak az anya biztos, szinte 100 %-ra merem mondani, hogy anyu sosem tévelyedett el és magyar felmenőkkel büszkélkedhetem. A levesbetét miatt mégis felhatalmazva éreztem magam az apróbb csúsztatásra, vagy nevezzük alkotói szabadságnak, mert az sokkal jobban hangzik, hogy a mexikói jelzővel illessem ezt a fűszeres, krémes levest, amit tortilla chipsszel és jalapenoval dúsítottam.

Amikért nem kell Mexikóig menni:

5 dkg vaj
3 ek liszt
20 dkg vörös chedar lereszelve
10 dkg trappista lereszelve
1 db házias levesalap (tyúkhúsleves)
2 db fokhagyma összezúzva
1 dl száraz fehérbor
2 db tömlős natúr sajtkrém (200 gr)
fél szerecsendió belereszelve
só, fehérbors

Levesbetétnek:
jalapeno
1 zacskó tortilla chips

Egy lábosban  a felolvasztott vajon közepes tűzön megpirítom a lisztet, majd ha már zsemle színűre pirult, hozzáadom a fokhagymát, 1 perc alatt illatosra sütöm, majd folyamatos kevergetés mellett felöntöm 2 dl hideg vízzel. Ha csomómentesre kikevertem a rántást, magas lángon főzöm tovább és hozzáöntöm a bort, picit kevergetem, hogy az alkohol elfőjön, majd felöntöm a maradék 1,2 l vízzel hozzáadom a húsleveskockát, sóval fehér borssal és reszelt szerecsendióval ízesítem és lassú tűzön felforralom a levest. Mikor a leves egyet rottyant, beleteszem a sajtkrémet, a reszelt sajtot és pár percig kevergetem, hogy elolvadjon benne a sajt, majd hozzáadok 6-7 szelet jalapenot és további 5 perc alatt, lefedve összefőzöm. Ha szükséges még fűszerezem sóval, borssal. A maradék jalapenot és tortilla chipset a leves mellé kis tálkákban kínálom.

2015. január 5., hétfő

Káposztás bab füstölt vegyes hússal

Ha léteznek égben köttetett frigyek hát ez az. Ráadásul a káposztás bab igazi "zsák a foltját" megoldás a korhely lencselevessel kombinálva, mert gyakorlatilag paralel elkészíthető. Még ha a gyomrunk nem feltétlenül lesz hálás ezért a  párosításért, talán az ünnepek alatt edzésben tartott hasunk megbirkózik vele és a jó hír, hogy a káposztás ételek mint ahogy a jó bor egyre jobbak lesznek az idő múlásával, szóval nem kell a hetedikben megismert falánkság bűnének oltárán feláldoznunk magunkat, ehelyett elég több nap alatt megküzdenünk ezzel a fogással, bár az sem árt, ha kérjük a közönség azaz egy kisebb vendégsereg segítségét. 

Ha már megvettük a doboz Rennie-t:
60 dkg savanyú káposzta kiöblítve, felaprítva
80 dkg füstölt hús vegyesen (50 dkg csülök, 20 dkg tarja, 1/2 szál száraz kolbász)
2 db vörösbab konzerv átöblítve, lecsepegtetve
1 fej hagyma félbevágva
2 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
2 chili paprika
1 kk borsikafű
Rántáshoz:
2 gerezd fokhagyma finomra zúza
3 ek liszt
2 ek olaj
1 tk piros őrölt paprika
A csülköt és a tarját egy estére áztassuk be hideg vízbe, majd öntsük le az áztatólét róla és egy fedhető lábosban öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi a húsokat. Adjuk hozzá a babérlevelet és a hagymát, fokhagymát majd fedő alatt főzzük puhára kis lángon. Ha a húsok már puhára főttek vegyük ki őket és vágjuk nagyobb darabokra őket. Ezután adjuk hozzá a káposztát és a babot és fűszerezzük borsikafűvel, majd lefedve pároljuk puhára a káposztát. Ezalatt készítsük el a rántást. Az olajat egy serpenyőben felmelegítjük, majd rászórjuk a lisztet és aranybarnára pirítjuk. A rántást félrehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a paprikát és a fokhagymát, majd fokozatosan, folyamatos kevergetés mellett felöntjük 1 dl hideg vízzel, valamint keverjünk hozzá további 1,5 dl-t a főzelék főzőlevéből. A főzelék ha még túl leveses lenne 2 merőkanál főzőlevet öntsünk le róla, vegyük ki a babérleveleket és hagymaféléket és dobjuk ki, majd folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a rántást és sűrítsük be a káposztás babot. 10 perc alatt összerottyantjuk. Tejföllel kínáljuk.

2015. január 4., vasárnap

Korhely lencseleves aszalt szilvával


Nézegettem a blogokat és míg mindenhol lencseszezon volt 1-én, 2-án, addig én az új évet teljesen ignorálva melegszendvicset és ehhez hasonló aktualitásokat postoltam. Úgy voltam vele, hogy hiába írnám le az év első napján a gazdagságot hozó lencsereceptemet, úgysem találok olyan lelkes és főleg józan embert, aki a "másnappal" megküzdve elkészítené. Amiért mégis melegen ajánlom, hogy tartsátok meg emlékezetetekben ezt az ételt, az a korhelyleves másnaposság elleni csodaszer volta valamint, hogy végre elrugaszkodunk az unalmas lencsefőzelék talajáról. Szóval ez így tényleg amolyan kellemeset a hasznossal recept.

Amit még 31-én érdemes megtenni:

50 dkg füstölt csülök (1 éjszakára hideg vízbe beáztatva)
25 dkg lencse (1 éjszakára hideg vízbe beáztatva)
40 dkg savanyú káposzta kiöblítve, felaprózva
20 dkg magozott aszalt szilva vékonyan felcsíkozva
4 babérlevél
2 gerezd fokhagyma
2 kk borsikafű
1 tk ecet
1 tk cukor
1 nagy fej hagyma meghámozva, félbevágva
rántáshoz:
2 ek olaj
2 gerezd fokhagyma finomra zúzva
3 ek liszt
1 tk piros őrölt paprika

A csülköt lassú tűzön a hagymával, 2 babérlevéllel és 2 gerezd fokhagymával feltesszük főni egy fazékba 2,5 l hideg vízzel együtt. Ha a hús puhára főtt kivesszük a főzőléből és félretesszük. A levesbe beletesszük a káposztát és a lencsét. Ha szükséges fűszerezzük sóval és megszórjuk borsikafűvel valamint  a maradék 2 babérlevéllel és kb. 30 perc alatt puhára főzzük a lencsét. Eközben elkészítjük a rántást. A sűrítéshez az olajat egy serpenyőben felmelegítjük, majd rászórjuk a lisztet és aranybarnára pirítjuk folyamatos kevergetés mellett. A rántást félrehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a paprikát és a fokhagymát, majd fokozatosan, folyamatos kevergetés mellett felöntjük 1,5 dl hideg vízzel. Mielőtt berántanánk a levest kiszedjük belőle a hagymát, fokhagymát babérleveleket. A kihűlt húst falatnyi cafatokra vágjuk és visszatesszük a levesbe az aszalt szilva csíkokkal együtt. A levesből kiszedünk egy merőkanál levet és a rántáshoz keverjük, majd a rántást folyamatos keverés mellett a leveshez adjuk. A levest beízesítjük ecettel, cukorral, ha szükséges még után fűszerezzük (sóval, borsikafűvel) és lefedve 10 perc alatt közepes tűzön összerottyantjuk a rántással. Tejföllel és kenyérrel kínáljuk.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...