2014. január 26., vasárnap

Ötfűszeres kacsacomb ázsiai káposztasalátával

Az a kis pálmafa a ficakban nem a saláta szerves része, csak valahogy próbáltuk fotogénné tenni ezt az ételt és a rögtönzött önjelölt food designerem úgy vélte ez elterelheti a figyelmet a kicsit barnás lilás színű nem kifejezetten gusztusos salátáról. De tegyük túl magunkat a külcsínen, mert ha mélyebbre ásunk, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ezt a salátát elképesztő belső értékek jellemzik, amik messze feledtetik a külseje okozta hiányosságokat. Izgalmas, fűszeres, egzotikus szépség. Igazából azért álltam neki, mert gyakorlatilag minden volt hozzá itthon, így a hótorlasztól rettegve, nem kellett attól tartanunk, hogy a hétvégén éhen halunk. Igen, ilyenkor határozottan büszke vagyok rá, hogy az olyan "alapélelmiszerek" mint a csillagánizs, gyömbér, vagy kínai öt fűszer ott sorakoznak a polcomon. Remélem ínséges időkben komoly cserealapot jelentenek majd 
Ízutazás a hótakaró alatt:
2 kacsacomb
1.2 dl szójaszósz
2 tk kínai ötfűszerkeverék
0.6 dl száraz pezsgő
4 dl alaplé (Knorr csirkehúsleves alap - mert instant házi tündér vagyok)
3 cm friss gyömbér felkarikázva
2 gerezd fokhagyma megpucolva egészben
4 csillagánizs
1 tk fahéj
2 ek barna cukor
1 kg lilakáposzta
1 fej hagyma finomra vágva
2 dl főzőtejszín
2 ek étkezési keményítő
10 dkg szezámmag pirítva


A kacsacombok bőrét átlósan bevagdossuk és bedörzsöljük a kínai ötfűszerkeverékkel, és 1-1 evőkanál szójaszósszal. Hagyjuk pácolódni kb. 30 percig. Eközben legyaluljuk, vagy nagyon vékonyan felcsíkozzuk a lilakáposztát lesózzuk és félretesszük 10 percre. Megvárjuk, hogy levet eresszen és alaposan kinyomkodjuk.
Egy serpenyőt felforrósítunk, és a kacsát bőrével lefelé 5 perc alatt ropogósra sütjük, majd megfordítjuk és a másik oldalt is megsütjük.
Egy mélyebb lábosba beleöntjük a szójaszószt, pezsgőt, húslevest, gyömbért, fokhagymagerezdeket és a  csillagánizst. Megfűszerezzük fahéjjal és megszórjuk cukorral, majd közepes tűzön addig keverjük míg a cukor feloldódik benne, majd visszatesszük a szószba a kacsacombokat és fedő alatt lassú tűzön, 2,5-3 óra alatt porhanyósan omlósra főzzük. A visszamaradt kacsazsíron üvegesre párolt hagymán megpirítjuk a káposztát 10-15 perc alatt, majd lehúzzuk a tűzről. Ha a kacsa megpuhult kivesszük a szószból és falatnyi darabokra vágjuk. A csillagánizst és a fokhagymát kidobjuk. A szószt beforraljuk a felére majd levesszük a tűzről felöntjük a tejszínnel és besűrítjük étkezési keményítővel. Végül a szószt, lilakáposztát és a kacsafalatokat összeforgatjuk és szezámmaggal meghintve tálaljuk.

2014. január 20., hétfő

Marokkói sütőtök ragu

Az a legjobb, hogy most már nemcsak gasztro blogom van, de laza tér idő ugrásokra is invitállak titeket. Valahogy mégiscsak ki kell tűnni a zajból. Na jó a szürreális szárnyalgatásom csak annyit jelent, hogy idén is megtartottuk a hagyományos kis halloweeni tökfaragós esténket  egy koktélpartival upgradelve. Sajnos vagy nem sajnos a személyiségi jogokat isfigyelembe véve azt hiszem arról nincs fényképes bizonyítékom...viszont ez a sütőtökös recept azóta is itt lapul a tarsolyomba, és ha tökfaragásra nem is de főzésre még mindig ösztönözhetlek titeket, mert még tart a szezon.
Trick or treat:
70 dkg csirkemell 
2 vöröshagyma (az egyik felaprítva, a másik négybe vágva)
10 dkg paradicom
10 dkg gyömbér megpucolva, összezúzva
3 gerezd fokhagyma összezúzva
1 tk kurkuma
1-1 ek őrölt kömény, fahéj, koriander
1 süttök kimagozva felkockázva kb 80 dkg
0,5 l húsleves alaplé
2 ek barna cukor
2 ek vörösborecet
10 dkg mazsola
só, bors, olívaolaj

A kényeztetéshez:
A kis fej lila hagyma félbevágva és vékonyan felkarikázva
1 citrom reszelt héja, 1 marék aprított menta elkeverve 2 dl görög joghurttal
10 dkg morzsolt feta


A csirkemellet sózzuk borsozzuk és olajon egy teflonserpenyőben körbepirítjuk. Késes konyhai robotgében összeaprítjuk a paradicsomot, felnegyedelt hagymát, gyömbért, fokhagymát. A maradék olajon pároljuk üvegesre az apróra vágott hagymát, keverjük hozzá a fűszereket és pirítsuk illatosra. Adjuk hozzá a paradicsomos pépet is, majd a cukrot és az ecetet. Tegyük a serpenyőbe a sütőtököt, csirkét és öntsük fel az alaplével. Várjuk meg míg rotyogni kezd majd vegyük takaréklángra és nagyjából 30 perc alatt lefedve főzzük puhára. A csirkét vegyük ki az edényből és tépjük cafatokra. A mazsolát tegyük a sütőtökös raguhoz a felaprított csirkével együtt. Ha szeretnénk még után fűszerezhetjük. Joghurtos öntettel, fetával, lila hagymával megszórva kínáljuk. Mi kuszkusszal ettük.

2014. január 14., kedd

Csirkés sonkás pite

Nem teljesen zökkenőmentes a bloghoz való visszatérésem, de a kép és bejegyzés nélküli időszakhoz képest, már az is szép teljesítmény hogy végre megint van lehetőségem új postokra. Még ha a képek minőségét figyelembe véve, lehet, hogy többek számára kellemesebb vizuális élmény lenne, ha továbbra is tartózkodnék a fotók feltöltésétől. A legjobban pedig annak örülnétek, ha a bejegyzésektől is...A mostani recept nem saját találmány, de ez még a karácsonyi periódusra készült, így talán bocsánatos bűn, pláne ha az ember 6 előétel elkészítését vállalta el az ünnepi vacsorára. Azt azért nem mondanám, hogy ez is a sec perc alatt elkészíthető receptek egyike, de legalább előre elkészíthető és naggyon finom

Repro:
 1 vöröshagyma finomra vágva
1 ek vaj
1 ek zsálya morzsolva
1 tk őrölt szerecsendió
30 dkg csirkecombfilé bőr nélkül
1 kg főtt sonka apró kockára vágva
5-5 dkg pisztácia, aszalt sárgabarack feldarabolva, vörösáfonya
1 csokor petrezselyem felaprítva
70 dkgcsirkemell apró kockákra vágva
2 zselatinlap
2 dl csirkehús alaplé

Tésztához (ha van jó sós tészta receptetek ettől a saját érdeketekben tekintsetek el):
375 g finomliszt
375 g rétesliszt
140 g vaj
175 g zsir
1 felvert tojás

Egy serpenyőben megpároljuk a felolvasztott vajon a hagymát és zsályát illatosra pirítjuk a szerecsendióval. Hűtsük le, ezalatt a csirkecombot 30 dkg sonkával késes robotgépben apróra daraboljuk. Egy tálban összekeverjük a feldarabolt húst a fűszeres hagymával pisztáciával, áfonyával, barackkal és petrezselyemmel.

Vajjal kikenünk egy magas falú kapcsos tortaformát és kibéleljük sütőpapírral. A tésztához a lisztet 2 tk sóval elkeverjük egy tálban és a kis lyukat csinálunk a közepére kiskanállal. Közben egy kis lábosban a vajat és a zsírt 2 dl vízzel felolvasztjuk, mikor már bugyog a liszt közepére öntjük és fakanállal tésztát keverünk belőle. Ha kihűlt kézzel tésztát gyúrunk belőle, ha összeállt a harmadát tegyük félre és takarjuk le, hogy melegen tartsuk. A tészta nagyobb részéből kerek lapot nyújtunk és kibéleljük vele a tortaformát, úgy, hogy a tészta túl lógjon a forma szélén.

A tésztával kibélelt tortaforma aljára helyezzük a 70 dkg felszeletelt sonka felét, rá a csirkemell felét, majd az aprított keverék felét és lenyomkodjuk, ezt a rétegzést még egyszer megismételjük, majd a közepébe egy kis lyukat fúrunk. A maradék tésztából akkora kört nyújtunk, hogy befedhessük vele a tortánkat, a közepére vágjunk egy kis lyukat. A kerek tésztát helyezzük torta tetejére és a korábban a formán túlnyúló tésztaszéleket hajtsuk rá vissza és nyomkodjuk össze a tésztaszéleket, hogy összetapadjon. Alufóliából kis tölcsért készítünk és beleszúrjuk a torta tetején vágott lyukba (ezen keresztül öntjük majd bele a zselés alaplét a tortába, hogy összeálljon.) A sütőt 180 fokra előmelegítjük légkeveréses üzemmódban és süssük a pitét 1 óráig. Majd óvatosan vegyük ki a pitét a formából és kenjük meg a tészta tetejét és oldalát tojással majd további 30 percig sütjük.A kapcsos formába visszatéve, hagyjuk kihűlni.

A zselatinlap csomagolásán található leírásnak megfelelően készítsük el a kocsonyalét az alapléből és a 2 zselélapból és öntsük az alufólia kéményen keresztül a pitébe a zselatinos alaplét.Hűtsük 2-3 órán át. Salátával fogyasszuk vagy csak késsel villával ízlés dolga.




2014. január 10., péntek

Pikáns lencsesaláta

Jobb későn mint soha, bár ha jobban belegondolok és kicsit jobb lenne a self menedzsmentem, akkor tulajdonképpen azt kéne írnom, hogy ez nem egy elkésett 2013/2014 szilveszterére készült, megcsúszott post, hanem rendhagyó módon már most elkészültem a 2014/2015-ös újévi menü ajánlattal. Idén az új évi babonákat egész kivételesen komolyan vettem és semmi nem kerülhette el a figyelmem. Ettem lencsét volt rajtam piros és semmit nem hagytam a teregetőállványon, szerintem egyértelmű ezek után, hogy a 2014-es év csak tejjel mézzel folyó Kánaán lehet számomra...ha kihagytam volna valamit pl. éjfélkor denevérnézés miközben a hátam mögé búzát szórok bukfencezve, légyszi írjátok meg, nehogy ezen múljon...Ja a recept Stahl Judittól van végre nem az unalmas lencsefőzelék már csak emiatt is jól indul az új év:)

Népi hagyomány újszerű kivitelezésben :

1 vöröshagyma
2 gerezd folhagyma
2 babérlevél
25 dkg lencse
15 dkg mogyoró
15 dkg aszalt paradicsom
1/2 póréhagyma
1 kk só

Öntet:

1 ek mustár
2 ek fehérborecet
1 dl olívaolaj (az aszalt paradicsom olajából)
1 tk kakukkfű
frissen őrölt bors

A megpucolt vöröshagymát elnegyedeljük, a fokhagymát félbe vágom és a babérlevéllel valamint a lencsével együtt egy lábasba teszem. Felöntöm annyi vízzel, hogy  egy ujjnyira ellepje.Lassú tűzön, lefedve, 25 perc alatt puhára főzzük. A mogyorót egy teflonserpenyőben illatosra pirítjuk. Kihűtöm majd zacskóba téve, egy konyharuhába csavarva egy húsklopfolóval jól elverjük, de könyörületesen csak rusztikusra, hogy darabos maradjon. A póréhagymát hosszában elfelezzük és vékonyan felkarikázzuk. Az aszalt paradicsomot pici falatokra vágjuk. Egy üvegben (lehet az aszalt paradicsom kiürült üvege is) összerázzuk az öntet hozzávalóit. A megfőtt lencsét kihűtjük, kivesszük belőle a hagymát, fokhagymát, babérlevelet és összeforgatjuk az öntettel, póréhagymával, aszalt paradicsommal, mogyoróval. Frissen őrölt borssal megszórjuk és egy estére a hűtőbe tesszük.

2014. január 7., kedd

Barbecues csirkeszárny

Na most kénytelen vagyok megkésve bár de fogyva nem - pláne az ünnepek után pff. kronológiai sorrendben közölni a recepteket, szóval ezután a népi hagyományoknak megfelelően mindenki legnagyobb örömére a lencse következik. Azt mondják, hogy az óév utolsó napján csirkét kell enni, azaz december 31-én éjfélig a csirke elrepül a régi év gondjaival, hát én a csirkeszárnnyal figyelembe véve a kiemelkedően jól sikerült (sarcasm sign) 2013-as évemet biztosra mentem...:)

A gond elszáll az írás megmarad:

1 kg csirkeszárny
2 ek erős pista
2 ek sürített paradicsom (70 gr-os konzerv)
1 ek mustár
3 gerezd zúzott fokhagyma
2 ek olívaolaj
3 ek fehérborecet
2 tk só
1 ek pirospaprika
1 ek Worcestershire szósz
frissen őrölt bors
3 ek méz

A csirkeszárnyat megmossuk és leszárogatjuk. A 80'as években trendi darabokat én öngyújtóval epiláltam. Majd a szárny felső részét hajtsuk vissza a szárny belsejébe, hogy egy háromszöget kapjunk a szárnyból, így nem ég meg a vékony vége és a tepsiben is könnyen elfér. Egy mély tálban keverjük össze a pác hozzávalóit és alaposan forgassuk bele csirkeszárnyakat. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. A szárnyakat vegyük ki a pácból és egy vékonyan kiolajozott nagy tepsibe elrendezzük. Majd 160 fokra előmelegített sütőben 60 percig sütjük. Félidőben megfordítjuk a szárnyakat és a visszamaradt páccal megkenegetjük a tetejét.

Kéksajtos dippel tálaljuk (tejföllel elkevert kéksajt).


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...