2013. augusztus 9., péntek

Spenótos sajtkéremmel töltött csirkemell

Kicsit olyan mintha mostanában csak béna képeket csinálnék, ami félig meddig igaz is, mert sikerült elállítanom a gépet és rém ügyesen elég sokáig tartott mire rájöttem, hogy nem a menüben állítottam el az élességet, hanem az objektívot tekergettem túl lelkesen. Nagyjából így tudnám összefoglalni a szőke lány és a professzionális kamera találkozásának rövid történetét, ehhez jött még, hogy valószínűleg tele van vírussal a gépem, ezért folyton kijelzi, hogy nincs elég hely a gépen, pedig van de tényleg, így a bravúros objektívelállításom ellenére jól sikerült képeket nem másolta át a fényképezőről a gép, de cserébe előrelátóan beállítottam, hogy a képek másolás után törlődjenek. Szóval megfogyva bár de törve nem, úgy döntöttem abból főzök ami van, már ami a képet illeti, a töltött csirkéhez azért az alábbiakat be kell szerezni:

60 dkg csirkemell
20 dkg spenót leforrázva kinyomkodva
10 dkg sajtkrém
10 dkg aszalt paradicsom felaprítva
10 dkg serrano sonka
2 gerezd fokhagyma finomra zúzva
1 vöröshagyma finomra vágva
1 ek vaj
1 ek olivaolaj
1,5 dl száraz fehérbor
0,5 citrom leve
2 dl tejszín
só, őrölt bors
Melegítsük elő a sütőt légkeveréses módban 180 fokra. A csirkemelleket éles késsel bevágjuk és szétnyitjuk, folpack közé helyezve sodrófával egyenletes vastagságúra lapítjuk. A hússzeleteket ízlés szerint sóval borssal bedörzsöljük (vigyázzunk, mert a sonka is sós!). A spenótot összekeverjük a sajtkrémmel, zúzott fokhagymával, aszalt paradicsommal. A csirkemellre 1-1 szelet sonkát fektetünk és szétosztjuk rajta a spenótos keveréket. Az így megtöltött csirkemelleket felgöngyöljük és hústűvel/fogpiszkálóval összetűzzük. Egy serpenyőben a vajat összeolvasztjuk az olívaolajjal és körbepirítjuk rajta a húst, majd egy tűzálló tálba helyezzük. A serpenyőben visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a hagymát, felöntjük a borral. Kevergetés mellett elforraljuk belőle az alkoholt, majd hozzáadjuk a tejszínt és a citromlevet. A keveréket beforraljuk és ráöntjük a tálban lévő csirkére. A tűzálló tálat alufóliával lefedjük és a csirkét a sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Mi sült zöldséggel ettük, mert rém tudatosan étkezünk. Azért a hústűket ne felejtsük el kiszedni tálalás előtt.



2013. augusztus 6., kedd

Sült zöldségek

Ezt picit pofátlanság külön bejegyzésként postolni, de figyelembe véve, hogy nyár van és rekkenő hőség, plusz kategorizálás szempontjából ez egy különálló köret és így mégiscsak tisztább status quot teremtek, ráadásul ha azt is figyelembe veszem, hogy divatját éljük a nem létező teljesítmény kellő PR-ral történő eladásának, akkor ez így együttvéve feljogosít arra hogy ez a rém egyszerű étel külön bejegyzésként szerepeljen. Azért azt én is belátom, hogy nyúlfarknyi recepthez bevezetőnek ennyi is elég lesz

80 dkg cukkini felkarikázva
4-5 paradicsom felkarikáza
1 csokor kakukkfű, levélkéi lemorzsolva
5 dkg parmezán lereszelve
2 gerezd fokhagyma vékonyan felszeletelve
1-2 ek olívaolaj

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, légkeveréses üzemmódban. Egy tepsit olívaolajjal kikenünk, a zöldségeket a tepsiben összeforgatjuk a fűszerekkel és a fokhagymával és 20 perc alatt készre sütjük, az utolsó 5 percben kivesszük és meghintjük a reszelt parmezánnal, hogy rápiruljon.



2013. augusztus 5., hétfő

Spenótos cukkinis frittata muffin reinkarnációban

Na ilyen durva alkotói válságom a blog elindítása óta nem volt. De elég sok minden történt az elmúlt időszakban, ezért sajnos ebben a sorrendben jutott a blogfrissítéséhez szükséges tevékenységekre egyre kevesebb időm: főzés, fotózás, írás. Mostanra viszont nem tudtam ellenállni az engem elárasztó rajongó levelek áradatának, amiben a folytatást követelték kiéhezett olvasóim....Ja ilyen nem volt, biztos a 40 fok ütött be Így viszont, hogy az erkélyen üldögélek egy remek rozé fröccs társaságában az ihlet is egyszerűbben megtalál. Na jó, akkor kicsit a spenótos cukkinis frittatáról, az ihlet a good foodból jött, de annyira eltértünk az eredeti recepttől, hogy végül elég kevés közös pontot lehetne említeni, de azért mg kell hagyni, hogy az evolúciós folyamat része volt. Egyébként csak reggelizni szerettünk volna, de az nyilvánvaló, hogy ha az ember lányának valaha gasztroblogja volt, akkor az nem lehet egy szimpla parizeres zsömle így született meg ez a recept

Ámokfutás a 40 fokban:

1 fej vöröshagyma finomra vágva
30 dkg cukkini felkarikázva
20 dkg spenótlevél leforrázva kinyomkodva
20 dkg füstölt mozzarella apró kockákra ágva
12 dkg ricotta
10 dkg olajban eltett, lecsöpögtetett aszalt paradicsom felaprítva
6 tojás felverve
12 szelet bacon
0,5 dl fehérbor
1 kk őrölt chili pehely
só, bors
1 ek olívaolaj
1 csokor petrezselyem felaprítva

A sütőt 200 fokra felmelegítjük, mert nem vagyok normális és nem gondoltam végig, hogy ez a nyári kánikulában nem jó ötlet. A muffin formát kibéleljük baconnel, nekem 12-es sütőm van, amihez 12 szeletet használtam. A hagymát az olívaolajon üvegesre pirítjuk. Rátesszük a cukkinit, majd a spenótot, a főzőlapot magas hőmérsékletre állítjuk és a zöldséges keveréket felöntjük borral. Elkeverjük, hogy az alkohol elillanjon. Ízlés szerint sózzuk borsozzuk, megszórjuk a chilipehellyel és fedő alatt 5 percig pároljuk. További 5 percig fedő nélkül pirítjuk, hogy a lé elfőjön róla. Hozzáadjuk az aszalt paradicsomot, ricottát és felöntjük a felvert tojással, elég rezgősre sütni. A zöldséges tojásos keveréket egyenletesen elosztjuk a 12, baconnel kibélelt muffin kosárkába és a tetejét alaposan megpúpozzuk a felkockázott mozzarellával. Az előmelegített sütően 15 perc alatt készre sütjük, majd petrezselyemmel meghintve tálaljuk.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...