2011. január 30., vasárnap

Borscs

  
Tudom, hogy a vacsora elemei kicsit kaotikus módon lettek bemutatva. A valóságban, a pénteki vacsorán  azonban megfelelő sorrendben kerültek az asztalra. Tehát a most következő, borscs recepttel kezdtünk. Ebből doggie bag-be is jutott, miután egyik vendégünk lebetegedett. Amennyiben kilábal a bronchitisből hétfőre, lehet, hogy el kezdhetem a borscs, vény nélküli csodaszerként történő árusítását. Ez nem is lenne teljesen alaptalan, mivel ennek az orosz levesnek a gerincét, az itthon is jól ismert húsleves adja, amit előszeretettel alkalmaztak a népi gyógymódban, antibiotikum híján. Szóval influenza szezon ellen, élvezetes gasztronómiai gyógymódként, következzen a lélekmelegítő borscs.

Titkos összetevők:

1 kg levesbe való húsos marhacsont 
30 dkg marhalábszár
3 db nagyobb sárgarépa
1 db nagyobb fehérrépa
1/4 zeller
80 dkg fehér káposzta
40 dkg cékla ( 2 nagyobb fej)
3 db közepes krumpli
só, egész feketebors (4 szem)
1 db húsleveskocka
2 db babérlevél
1 db 80g-os sűrített paradicsompüré

Know-how:

A húsos csontot, és a felkockázott húst, 4 l vízzel feltesszük főni egy nagy lábosba, legalacsonyabb fokozaton. Beletesszük az egész borsot, babérlevelet, és megsózzuk. Amikor felforr a húslé, lehabozzuk, és még 2 órát főzzük. Eközben a zöldségeket meghámozzuk. A répákat felkarikázzuk. A zellert és a krumplit apró kockákra vágjuk. A hagymát finomra aprítjuk. A káposztát vékonyan fellaskázzuk. A céklát lereszeljük, a reszelő nagy lyukú oldalán. Egy serpenyőben 1 ek olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, majd rátesszük a céklát, és 25 percig fedő alatt pároljuk. Mikor a hús már szinte leválik a csontról, ki kell venni a  csontot a levesből, és a húst leszedjük róla, és felkockázzuk. A felkockázott húst, és a zöldségeket visszatesszük a fazékba, és a húsleveskockával beízesítjük. További egy órát főzzük, majd a megpárolt céklát, és a sűrített paradicsomot is a fazékba tesszük. Ha szükséges a levest után sózzuk, borsozzuk, és készre főzzük. Megtisztított fokhagymával, fekete kenyérrel, tejföllel tálaljuk.

2011. január 28., péntek

kijevi torta UNDER PARENTAL CONTROL



A cím nem véletlen. Egyrészt próbálok minél több látogatót az oldalra vonzani, másrészt nem vagyok a sütés nagy mestere, ezért ennek a 3 lapból álló tortának csak anyukám felügyelete mellett mertem neki állni. A kijevi torta sütésébe csak egy perc műve volt belekeveredni. Két hete megbeszéltem barátnőmékkel, hogy hármas, páros vacsorát tartunk, akik még mindig abban reménykednek, hogy a címnek megfelelően valami mocskos dolog következik, most hagyják abba az olvasást, mert biztosíthatom őket, hogy hatalmas csalódásban lesz részük. Tehát a baráti vacsorákat én szeretem valamilyen koncepció szerint megrendezni. Legyen olasz est, csupa vad étel, vagy orosz vacsora. Ezeket ajánlottam fel, az adott témának megfelelő menü sorral. A demokratikus szavazás alapján az orosz vacsora győzedelmeskedett, ami a következőkből áll:
Borscs (tipikus orosz/ukrán leves céklából)
Pelmenyi  (leginkább a húsos derelyéhez, vagy olasz tortellinihez hasonlít)
Kijevi torta
Előre felhívtam a vendégek figyelmét, hogy az utóbbit még nem csináltam, de úgy látszik bíznak bennem. Egy biztos, hogy volt rá egy tuti receptem, mivel nagynéném ukrán. Amire csak utólag jöttem rá, az az, hogy ebben a süteményben is szerepel kávé. Mint azt szemfülesebbek észrevették, ezen a héten csupa kávés recept volt. Igazából a Dolce vita blog szerzőjének tiszteletére. Az, hogy a mai recept is kávés már tényleg merő véletlen... Don't stop me now :)

Fontos vendégek listája:
tészta hozzávalói:
60 dkg liszt
25 dkg margarin
1 evőkanál zsír
3 ek tejföl
2 teáskanál sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna
6 tojás sárgája
20dkg cukor
szilvalekvár
20 dkg dió

krém hozzávalói:
20 dkg cukor
4 tojás sárgája
30 dkg vaj
2 ek kakaó
1 adag presszó kávé
1 ek rum

Ami szülői felügyelet alatt történik: 

  
A tészta hozzávalóit egy kevés tejföllel összegyúrjuk, 3 egyenlő részre osztjuk. Lapokat nyújtunk belőle, amiket vékonyan megkenünk lekvárral, és megszórunk durvára vágott dióval. A tepsi hátoldalán megsütjük a lapokat 180 fokos sütőben, kb. 10 perc alatt. A kisütött lekváros lapokra külön még rákenjük a 10 tojás fehérje keményre vert habját és annyi ideig visszatesszük az alacsony hőfokra állított sütőbe, hogy szépen megpiruljon a hab teteje. 
A krémhez 20 dkg cukrot, 4 tojás sárgájával jól kikeverjük, gőz felett állandó keverés mellett megfőzzük. Hagyjuk kihűlni. Robotgéppel kikeverünk 30dkg vajat, 2 evőkanál kakaóval, a kis adag presszó kávéval, és a rummal. A vajas krémet hozzáadjuk a főzött krémhez és megkenjük a lapokat.


2011. január 27., csütörtök

kávés pácban érlelt csibefalatok a felkelő nap országából

Mikor a Dolce vita blogon  elindult az ötletelés kávés receptekre, a keleties pácban érlelt csibe gondolata,  Pallasz Athene-ként pattant ki a fejemből,  Az én mitológiai hősöm megszületése óta többszörös metamorfózison ment keresztül. Kalandos átalakulása során számtalan páncélt váltott, néhány fegyvert elhagyott, vagy más harci eszközökre cserélt, míg végül megszületett a 2.0-ás harcos, a végleges verzió. Az, hogy egy alapvetően görög hős hogyan kerül a távol kelet színpadára már tényleg pofon egyszerű. A kávé nekem a reggeli, ébredezős szertartás része. Innen vettem a  bátorságot erre az igen laza asszociációra, és, hogy őszinte legyek a sok kesze-kusza gondolatból olyan pazar vacsora kerekedett, hogy a blog történetében először a fotózás későbbre maradt, mert muszáj voltam azonnal letesztelni az illatosan gőzölgő tésztát...Egyetlen hibát követtem csak el. Meg akartam adni a módját, és pálcikával estem neki. Ezt csak igen gyakorlottaknak, vagy mazochistáknak ajánlom. A lényeg, hogy én félidőben villára váltottam, a hatékonyság növelése érdekében.

Fegyverarzenál:

(Bevetés előtti este stratégiai fontosságú a hús bepácolása)
60 dkg csirkemell
2 chili
1 ek worchester szósz
1 dl szójaszósz
0,5 dl olívaolaj
1 presszó kávé
3 cm gyömbér 
2 ek méz
4 gerezd fokhagyma

20 dkg rizstészta
1 db póréhagyma
1 db répa
1 konzerv bébikukorica

Haditerv:

Tudom, hogy a gyömbér mennyiségének megadása több, mint sajátos,de van rá mentségem. Párom 1000 méterről is kiszimatolja a gyömbért, és ki nem állhatja, ezért számomra komoly dilemmát jelent a megfelelő adagolás. Ebből az ételből egyszerűen nem maradhatott ki, de meg kellett próbálni minél jobban elrejteni a titkos fegyvert. Most vagy én bukom le, hogy volt a vacsoránkban gyömbér, vagy Ő, hogy nem olvassa a blogom. Szóval a csirkét, megmossuk, letörölgetjük, és falatnyi kockákra aprítjuk. A páchoz a meghámozott fokhagymát, és pucolt gyömbért, pépesre zúzzuk. A megmosott chili paprikákat kicsi fecnikre aprítjuk (én csak az egyiket magoztam ki). Egy zárható tálba a fentieket összekeverjük a mézzel, olívaolajjal, szójaszósszal, lefőzött presszó kávéval, és worchester szósszal, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Felkarikázzuk a pórét, a megtisztított répát. A bébikukoricát hosszában negyedekre vágjuk. A wokban, több adagban kisütjük a bepácolt húst. Pár perc kell csak neki, hogy finom zaftos maradjon. A megpirult csibefalatokat külön tálra szedjük. A serpenyőben visszamaradt olajon 5 perc alatt megsütjük a zöldségeket. Ezalatt a rizstésztát egy tálba kitesszük, és leöntjük annyi forró vízzel, ami épp ellepi, és lefedjük. A megpirult zöldségekhez hozzáadjuk a csirkét, és a tésztát, és jól összeforgatjuk. Ha úgy érezzük, hogy nem maradt elég pác, hogy kellően zaftos legyen a tésztánk, akkor szójaszósszal, és worchesterrel, kis olívaolajjal még ízesíthetjük.


2011. január 25., kedd

karibi fehérpecsenye kávés öntettel

Nem tudom, hogy nektek ismerős-e a következő jelenet: "Egy presszót kérnék, és a számlát is legyen szíves..!". Igen, 2011-ben tovább pörgünk. Azt hiszem, hogy a század eleji Hadikban azonnali eltiltással járt volna még, egy, a fentihez hasonló mondat. A kor szelleméhez alkalmazkodva, azonban megalkottam a 2in1 samponok, és nem kiöblítendő kondicionálók gasztronómiai megfelelőjét, a 3in1-ben karibi fehérpecsenyét. Miért 3in1??? A tartalmas marhahús főételként szolgál, a mártás édes ízei kiütik a desszertet, és mivel kávét is belecsempésztem az öntetbe, így az elfogyasztását követően felfrissülve kérhetjük a számlát, "és már indulok is". Na jó, nem vagyok a sietős étkezések híve, szóval inkább azt mondanám, hogy annyira minimális konyhai előkészületet igényel az étel, hogy az időt, amit így megspóroltunk, hozzácsaphatjuk az étel feletti jóízű beszélgetésre szánt órákhoz...

Amit a pincértől rendelni kell:

50 dkg marha fehérpecsenye
10 dkg méz
2 chili paprika
1 doboz kókusztej (165 ml-es konzerv)
1 dl tejszín
1 narancs héja
10 dkg dióbél
só, bors
3 ek vaj
80 dkg krumpli



Az ízbomba készítése:

A mézet egy mélyebb tálba öntjük, és a mikroba egy perc alatt folyékonyra olvasztjuk. A chilit kimagozzuk, pici kis darabokra aprítjuk, és a folyékony mézhez adjuk.  A húst megmossuk, leszárítjuk, vékony, kb.3 cm hosszú csíkokra szeleteljük. A marhacsíkokat csipet sóval ízesítjük, és jól megszórjuk frissen őrölt borssal. A befűszerezett húst hozzáforgatjuk a mézes chilihez, hogy az aranyló öntet mindenhol körbeölelje. A diót durvára törjük. Az én módszerem, hogy zacskóba teszem, amit lezárok, majd a zacskót konyharuhába tekerve, a diót egy húsklopfolóval alaposan helyben hagyom. A húsklopfolós műveletek, mint tudjuk konyhai feszültséglevezetésnek sem utolsók, de most a tényleges cél, hogy a dióbelet durvára törjük. A diómorzsákat egy felhevített teflonserpenyőben illatosra pirítjuk, majd egy tányérra öntjük. A felszabadult serpenyőben a húst 2 adagban, erősen közepes tűzön megpirítjuk 1 ek vajon. Nekem a hús levet eresztett, amit én kiöntöttem, mivel ebben a fázisban nem a párolás, hanem a pirítás a cél. A serpenyőbe, amiben a húst is pirítottuk, beleöntjük a kókusztejet, hozzáreszeljük a narancs illatos héját, hozzáöntjük a dió felét, és a mártást hígítjuk 1 dl tejszínnel. Lefőzünk egy presszó kávét, és a szószhoz öntjük, az egészet összerottyantjuk, majd a húscsíkokat visszapakoljuk az édes öntetbe. A tűzet kis lángra állítjuk, és 30 perc alatt puhára pároljuk a fehérpecsenyét. A körethez a krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, 1 kk sóval ízesített vízben puhára főzzük. 2 ek vajjal, és nagyon pici tejjel összetörjük. Picit darabos kell, hogy maradjon, mivel így könnyebben formázható. Kanállal galuskákat formázunk, amit a tányéron maradt dióban meghempergetünk. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, és a galuskákat egymás mellé rendezzük. A krumplipralinékat 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt ropogósra sütjük.

2011. január 23., vasárnap

sajtos kukoricasaláta

Kicsit gondba voltam, amikor osztályba kellett sorolni ezt az egyedet. Mikor salátáról van ugyanis szó, én általában valami könnyű joghurtos, vagy vinaigrette öntettel megfürösztött zöldségkeverékre asszociálok. A franciasaláta alapján, aztán mégis vettem a bátorságot, hogy ezt a finomságot a saláták rendjébe tartozónak vegyem. Remélve, hogy ezzel senkit nem botránkoztatok meg, vagy ha mégis, legalábbis megenyhül irányomba, miután megkóstolja a sajtos kukoricasalátát. A receptet párom édesanyjától lestem el. Akkor szoktam készíteni, amikor tartalmasabb köretre vágyom, de nincs kedvem egy macerásabb, krumplipucolós menetre. Semleges ízű natúrszeletek jó barátja. Nálunk a görög csirkecsíkokkal vannak együtt sülve főve, de legutóbb rántott hús mellé készítettem.

Beszerzendők:

2 doboz konzerv kukorica
1 nagy paradicsom
1 nagy TV paprika
20 dkg trappista sajt
1,5 dl majonéz
1 dl tejföl
bors

Gyerekjáték:

A lecsepegtetett kukoricát egy tálba öntöm. A paprikát megszabadítom magjaitól, és a paradicsommal együtt apró kockákra vágom. Éles kést használjunk, hogy a paradicsom ne trancsírozódjon, és ne eresszen túl sok levet. A sajtot is felkockázom, és az összes alapanyagot összekeverem a tálban. Ráöntöm a tejfölt, majonézt, és jó alaposan beborsozom a salátát. A zöldségeket összeforgatom az öntettel, és a salit egy órára hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek.

2011. január 20., csütörtök

Vasárnapi ebéd újragondolva - ízletes rántott hús

Nem kell megijedni, nem egy Lucullusi lakomasor leírása következik, és főleg nem 3, konyhában eltöltendő, izzasztó óra. Az nem rám vallana, már ami a mondat második, hosszan főzőcskézős részét illeti. Pávatollal végződő, több lépcsős baráti vacsora leírását pont jövő hét péntekre tervezem...Azt hiszem széles körben elterjedt sztereotípia a húsleves, rántott hús, petrezselymes krumpli szuper kombinációja. Na ebből a menüből tőlem csak a rántott hús részre lehet számítani. Húslevesről majd akkor írok, ha a blog még 50 év múlva is funkcionál. Valószínűleg az általam nyújtott rétestésztával egyszerre fogom publikálni. Aki nem adta fel mondván, hogy a rántott hús unalmas étel, az az elkövetkezendőkben elnyeri méltó jutalmát. Szóval legkisebb királylányok figyelem

Az időutazás kellékei:

80 dkg csirkemell
5 gerezd fokhagyma
1 dl tej
só, bors
étolaj
1 tojás
liszt, zsemlemorzsa a panírozáshoz

Nosztalgiázás:

A csirkemellet megmossuk, letörölgetjük. 8 szeletre vágjuk, és tenyérnyi nagyságúra klopfoljuk, nagyjából 1 cm vastag szeletekre. A szeletek mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, és a megtisztított, zúzott fokhagymával megkenjük. Egy-egy oldalra nagyjából fél gerezd fokhagymát szánjunk. Ne sajnáljuk tőle, lehet, hogy pont emiatt nem éppen vasárnapra való ez az étel, hanem inkább szombatra. Már ha jóba vagyunk kollégáinkkal, és a hétfői nap folyamán szóba akarunk állni velük, illetve olyan munkánk van, ahol a személyes kommunikáció elkerülhetetlen. Ezután egy zárható dobozba lefektetjük a csirke felét, és leöntjük a tej felével. A maradék szeletekkel befedjük az alsó sort és leöntjük a maradék tejjel. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, ez alatt az idő alatt a csirke megpuhul a tej miatt, és hihetetlen aromája lesz a fokhagymától. Felhasználás előtt a szeletekről konyhai papírtörlővel leitatjuk a tejet. Lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk, ebben a sorrendben. Nem szeretek ételt kidobni, ezért igyekszem a panír kellékeit kicentizni. Liszthez nincs megfelelő módszerem. A tojásnál viszont, ha először a fehérjét verjük fel, és utána adjuk hozzá a sárgáját, és keverjük össze őket, akkor sokkal levegősebb lesz a tojáshab, és az 1 tojás garantáltan elég lesz a fenti húsmennyiséghez. A zsemlemorzsánál egy tálba szórok minimális zsemlemorzsát, majd beleteszem a hússzeletet, és a tetejére a zacskóból közvetlenül szórom a morzsát, így pont annyit vesz fel, amennyi szükséges. Amikor az összes húst bepaníroztam egy 28 cm-es teflonserpenyőben olajat öntök ujjnyi vastagon, és erős tűzön felhevítem. A húst két adagban kisütöm. Először 6 percig, majd ezt követően minden oldalnak elég a 4 perc, mert az olaj idő közben felforrósodik.

2011. január 19., szerda

Brassói aprópecsenye

Bevallom, hogy amióta unokatestvérem néha nálunk tölti a hétvégét, elég komoly gondban vagyok, hogy is ismertethetném meg vele a mirelit pizzán, és sült krumplin túl létező alig pár millió különböző gasztronómiai élvezetet. Na jó, a bevezetőben túloztam, mert a fentieken kívül chipset, valamint csokit is fogyaszt, de valahogy eddig még ezen alapanyagok kombinációjából sem jutott eszembe semmi frappáns, ami fogyasztható is lenne egyben. Minden olyan étel is ki van zárva, amiben akármilyen zöldség felismerhető formában részt vesz, illetve, valamiért piros fóbiája is van. Amikor anyukám fasírtjában a fűszerpaprika nem lett rendesen elkeverve, és ezt az egyik falatnál észrevette, onnantól kezdve nem volt belőle többet hajlandó enni. Ha valakinek bármi ötlete van ízletes, de legfeljebb krumpliból és húsból álló normális ételre, amiben NINCS PIROS, akkor hatalmas örömet szerez nekem, ha megosztja a receptet, mielőtt chips mérgezést kapok egyik hétvégén. A fentiek ismeretében nálam a brassói, többek között ezért is lett nagy favorit az utóbbi időben. Amennyire tőlem tellett, pedig az alapreceptet is felturbóztam.
A recept leírása előtt még annyit, hogy sokan a krumplit megfőzik és utána kapatják pirosra forró zsiradékon. Bevallom nekem eddig még sosem sikerült a krumplit megfelelő állapotúra főznöm, így én rendszerint a krumplipürévé szétkent masszát pirítottam meg a serpenyőben. Ennek elkerülés érdekében, a hozzám hasonló amatőröknek ajánlom, hogy a nyers (letörölgetett--> így nem fröcsög az olaj) krumplikockák külsejét pár perc alatt süssék szép pirospozsgásra, majd a megpirult külsejű krumplit a sütőben süssék készre.

Ami a kamrában mindig van:
70 dkg sertéscomb
2 fej vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
15 dkg húsos, füstölt szalonna
1,5 kg krumpli
1 ek disznózsír
1 ek olaj
1/4 húsleveskocka
majoranna, só, bors
1 csokor petrezselyem

Amit a fentiekkel az unokatesóm háta mögött csinálok:

A megpucolt hagymát apró kockára aprítom, a héjától megszabadított fokhagymát pedig összezúzom. A húst megmosom, és felkockázom. A 2*2 cm-es húsfalatokat majoránnával, borssal, zúzott fokhagymával és 1 ek olajjal egy lefedhető edényben alaposan elkeverem, és a hűtőbe teszem érlelődni. A só nem véletlenül maradt ki, mert a későbbiekben a húsleveskocka pótolja majd. A krumplit megpucolom, és kockára vágom. Így, hogy áldoztunk a kubista művészeti irányzatnak, tényleg közeledünk a befejezéshez. A sütőt 200 fokra bemelegítem. A szalonnát felaprítom, és két teflonserpenyő (legyen egy lefedhető) közt egyenlően elosztom, úgy, hogy az egyik serpenyő "Primus inter pares" lesz. Azaz a serpenyőbe (30 cm átmérőjű),amibe a krumpli sül majd, a szalonna nagyobb fele kerüljön. Tudom, hogy számszakilag nem túl korrekt a fenti megfogalmazás, de tapasztalatom alapján életszerű. Innentől kezdve parallel módon zajlanak az események. Mikor a szalonna üvegesre izzadt a magas fokozatra állított sütőlapon, hozzátesszük a púpos kanál zsírt és a krumplit két adagban pirosra sütjük. Elég csak a külsejét megpirítani, amihez kb. 4-4 perc elegendő oldalanként. Én háromszor forgattam át a krumplit egy lapáttal elég nagyvonalúan, hogy a serpenyőben sistergő krumplik nagy részének a piros fele kandikált felém az első forgatás után. A kisült krumplit átszedtem egy tepsibe, alaposan megsóztam, és betoltam a sütőbe 30 percre. Közben a fedeles serpenyőben közepes lángnál, üvegesre pirítjuk a szalonnából kisült zsíron a hagymát, majd hozzátesszük a húst. A húsleveskockát feloldom 2 dl forró vízben. Mikor a húsi megpirult, felöntöm a víz harmadával, és magas tűzön hagyom, hogy a hús alól elrotyogjon a víz. Ezt még egyszer megismétlem, majd az utolsó harmad húslé ráöntése után az edényt lefedem, és a húst lassú tűzön 30 perc alatt megpárolom. A felöntögetős rész, nem felesleges flancolás, hanem Bereznay Tamás szakácskönyvéből ellesett trükk, amitől a hús mesésen omlós lesz. Ha sikerült párhuzamosan dolgoznunk, akkor a sütőben sülő krumpli, és a párolódó hús egyszerre lesz kész, és már csak annyi a dolgunk, hogy a krumplit a húshoz lapátoljuk, és a kettőt alaposan összeforgassuk. Tálalás előtt a felaprított petrezselyemmel alaposan megszórjuk.

2011. január 17., hétfő

fűszeres kolbászkrémmel töltött csibecomb

Ezen a képen annyira egészségesen pirospozsgásak ezek a dundi combok, hogy szinte nem is kéne ehhez a bejegyzéshez szöveget írni, csak nézegetném őket, miközben nagyokat nyelek. Ami a legjobb ebben a receptben, hogy annyi idő elkészíteni, mint megenni. Ez nem csalás nem ámítás, és az előbbi állításom hátterében nem az áll, hogy annyira rosszul sikerült, hogy órákig nyammogtunk rajta. Mondanám, hogy az elkövetkezendő percekben csak a kezemet figyeljétek, de, mivel 2011-et írunk, így inkább a monitort kell lesni, ha érdekel a villám finomság trükkje. Az elkészítéséhez szükséges munkálatok maximum 15 percet vesznek igénybe, és jobb, ha első lépésként a sütőt durrantjuk be, ugyanis annyira gyorsan elkészül, hogy igazán felesleges lenne a sütő mellett állva unatkozni, amíg a kellő hőfokra fel nem melegszik. Ennél a receptnél még egy trükköt el kell árulnom, mielőtt a részletekbe bárkit beavatnék. Jobb, ha az elején tisztázzuk párunkkal, a fair play azt diktálja,  mivel mi főztünk, a mosogatás az ő reszortja. Az igazságos munkamegosztás alapján, így ránk kevesebb munka hárul. Na ja, mint tudjuk napjainkban a know how-ért is meg kell fizetnie valakinek, de drágán...
Még mindig a gyorsaságot szem előtt tartva, köretként én zacskós rizst főztem hozzá. A pikáns, karakteres kolbászkrém mellé nekem valami semleges garnírung kívánkozik, aki nem játssza le a főszereplőt a színpadról. Persze, mivel egy gasztroblogban jelenik meg a recept, a főtt rizst kakukkfűvel, fél citrom reszelt héjával, 1 ek vajjal, és egy fél kk chilporral tettem izgalmasabbá.

Összedobálandók:

8 db csirke felsőcomb
1 szál jó minőségű, puha kolbász
15 dkg ricotta
1 gerezd fokhagyma
1 marok friss kakukkfű
só. bors
1 ek olivaolaj
mogyorónyi vaj
0,5 dl fehérbor

A trükk bemutatása:

 Ezt igazából nem tudom cizellálni, a leghosszabb rész a recept leírásánál tényleg a belső vívódásom részletezése lesz, amikor azon dilemmázom, hogy a kedvenc boromból mennyit áldozzak be a csirkéhez.
Kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra. Késes, konyhai robotgépbe dobáljuk be a hámozott gerezd fokhagymát, a kakukkfű levélkéit, 1 ek olivaolajat, a bőrétől megszabadított, felkarikázott kolbászt, valamint a 15 dkg ricottát. Ezt a géppel turmixoljuk össze, míg pépes, krémes állagú nem lesz. A combok mindkét oldalát fűszerezzük sóval, frissen őrölt borssal. A csirkecomb bőre alá kiskanállal tömjük be a fűszeres kolbászkrémet, én 2 nagy kanalat tuszkoltam minden combiba, majd a tenyeremmel picit a közepét megnyomtam, hogy egyenletesen szétterüljön a csirke bőre alatt. A tepsit kivajazzuk, beleöntjük a bort (személyes fájdalmam, hogy nem szerettem volna új üveg bort nyitni, a hűtőmben, pedig egy palack 2007-es Aranyhíd volt csak megbontva, a Bujdosó pincészettől hmmm), egymás mellé sorakoztatjuk az expressz dundira hízlalt combokat. A tepsit fóliával letakarva 25 percig sütjük, majd fólia nélkül további 20 percet, vagy sütőtől függően, amíg a bőrke szemérmesen el nem pirul.

2011. január 13., csütörtök

Paradicsomi olasz húsgolyó

Ígértem a rákos spagetti receptnél, hogy később leírom a szintén éttermi felmenőkkel büszkélkedő olasz, paradicsomos húsgolyó készítésének fortélyait. Úgy is kezdhettem volna a bejegyzést, hogy egyszer volt, hol nem volt, egy tündéri kis hely, ami a Rustica névre hallgatott. Családi vállalkozásként üzemelt, egy parányi kis teremben, összesen 6 asztallal, a Hattyú ház mögött. A konyhához legközelebb eső asztalnál, általában a nagymamma, a tulajdonos ült. A lánya felszolgált, a szakács pedig, ha lefőzte a rendelt ételt mindig becsatlakozott az idős hölgy asztalához. Nagyon bensőséges légkör uralkodott ebben a parányi olasz étteremben. Ennek megfelelően tele volt kis csetreszekkel, hangulatos képekkel, meleg színű falikárpittal, és fodros szélű, apró mintákkal díszített lámpák adták a hangulatvilágítást. Ma már sajnos sokadik tulaját váltotta az erőd utcai kis étterem, ami érződött is:( Jöjjön tehát az egykori RUSTICA tiszteletére a húsos golyó receptje, ahogy én emlékszem.


Akik emelik az est fényét:

4 gerezd fokhagyma (mindenhova kerül belőle egy kicsi, szóval el fog fogyni:))
2 fej hagyma
1 db hámozott paradicsom konzerv (40dkg)
50 dkg darált marhahús
1 db tojás
10 dkg parmezán
1 doboz findus mirelit bazsalikom (30 g), ha valakinek van otthon friss, akkor azt használja
só, bors
olívaolaj



A résztvevők összeismertetése:

A bevezetésben lereszelem a parmezánt, megpucolom a fokhagymát, hagymát. A hagymát apróra felkockázom, a fokhagymát összezúzom. Egy tálban összekeverem a darált húst, a hagyma felével, 2 gerezd fokhagymával, a reszelt parmezán felével, 1 tojással. A masszát befűszerezem 1 kk sóval, frissen őrölt borssal, és a bazsalikom felével. Egy teflon serpenyőben, magas fokozaton olívaolajat hevítek. Apró golyókat formálok a húsmasszából, a szabvány legyen a közismert IKEA-s húsgolyó, és akkor biztos nem beszélünk el egymás mellett, ami a méretet illeti. Nekem a felsorolt mennyiségű hozzávalóból 34 db kis húsgolyóm lett, de senki ne kezdje újra a massza formálását, ha neki néhánnyal több vagy kevesebb lett. A kis golyócskákat a felforrósított olajba helyezem, és közepes fokozatra veszem vissza a tüzet. Nagyjából 3 adagban lehet kisütni a golyókat, ha nem akarjuk, hogy túl nagy legyen a tumultus a serpenyőben. Az olívaolaj miatt már alapból is elég forró a hangulat, szóval felesleges ezt a lökdösődő húsgolyók tömegével fokozni. Oldalanként 2 perc kell neki, és 3-szor, legfeljebb 4-szer kell továbbgörgetni egy negyeddel a mini fasírtokat, hogy minden oldalról szép rozsdabarna színt kapjanak. Ezután a legjobb barátnőnket beterítjük a húsgolyókkal, és itt nem a Szex és NY Samantha-jának sushis jelenetére kell gondolni, hanem egy konyhai papírtörlőre (Szilvia) szedjük a minifasírtot, hogy lecsöpögjön róla a felesleges zsiradék.Az üresen maradt serpenyőben csak egy pici olajat hagyunk, amin megdinszteljük a maradék 1 fej felaprított hagymát. Mikor a hagyma már üveges, a 2 zúzott gerezd fokhagymát is illatosra pirítjuk, majd hozzáadjuk a konzerv paradicsomot. Az egész paradicsomokat a fakanál fejével óvatosan pürésre nyomkodjuk, és a maradék reszelt parmezánnal besűrítjük. A szószt pici sóval, frissen őrölt borssal, és a maradék bazsalikommal fűszerezzük. A mini fasírtokat visszatesszük a szószba, óvatosan összekeverjük, hogy a szósz mindenhol körülölelje a húsgolyókat, és az egészet összerottyantjuk. Köretnek én 1,5 kg krumplit meghámoztam, fél cm-es karikára felszeleteltem, és tepsibe leterítettem, sóval fűszereztem. Majd 4 ek olívaolajba belekevertem 2 zúzott gerezd fokhagymát, 1 marék aprított bazsalikomot, és az így nyert finom, fűszeres olajjal a krumplit egyenletesen bekenegettem, hogy mindenhol érje. 200 fokos sütőben alufóliával letakarva 45 percig sütöm, majd a fóliát levéve, további 15 perc alatt a tetejét aranybarnára pirítom.

Aki jól figyelt, az észrevehette, hogy a mennyei húsgolyóból a pokolba lett száműzve az összes gonosz szénhidrát. Szóval, ha valaki fogyózik, de enni azért szeretne, akkor az köretként pároljon zöldbabot, és a fogyókúrája mértékétől  függően a krumplihoz is használt olívás páccal öntse nyakon. Hmmmm....1 adag zöldbabos verzióval, olívás páccal is számolva 415 Kcal. Ezen most annyira meglepődtem, hogy jobb, ha ti is utánajártok http://www.kaloriatablazat.extra.hu/index.html

2011. január 11., kedd

fenséges fogyókúrás finomságok


Tudom, hogy a fenti cím nemcsak azért cseng furán, mert próbáltam valami szépen alliterálót kitalálni, de ígérem, hogy a fenségesen finom és a fogyókúra nemcsak a szavak f kezdőbetűje miatt keveredett mesterséges módon egymás mellé. A blog címének választása az én újévi fogadalmamat tükrözte, hogy az új ízek, receptek felfedezésének szeretetét, mostantól nem szorítom konyhám falai közé, inkább megosztom mindenkivel, aki kíváncsi rá. Az újévi fogadalmak között azonban ennél sokkal előkelőbb helyet foglal el az idén leadok x kilót kezdetű. Tavaly a téli ünneplésnek, de leginkább az ülő munkának köszönhetően felszaladt rám plusz 3-4 kg. A következő axiómám pedig így hangzik: a kilók fel szaladnak, le pedig vánszorogva közlekednek testünkről. Úgy gondoltam, ha most magamon hagyom azt a plusz pár kilót, akkor következő télen már plusz 6-8 kilón ülhetek, és ezt szó szerint értem. Februártól kezdve, ezért (az újévi fogadalmak időzítésével kapcsolatosan is lennének hipotéziseim, de ezt máskor) elhagytam az összes rossz szénhidrátot az étrendemből. Értem ezalatt a cukor minden fajtáját, lisztet, krumplit, tésztát, én a rizsről is lemondtam. Ezzel a módszerrel 2 hónap alatt levánszorgott a 4 kg rólam, anélkül, hogy szenvedtem volna. Mindössze annyit kellett tennem, hogy a megszokott köretek helyett zöldségeket készítettem el különböző módon. Ebből a megfontolásból született a rakott zöldborsós csirke receptje is, amit a tv paprikán futó fő az egészség című műsor ihletett. Magamtól ugyanis soha eszembe nem jutott volna zabpelyhet keverni a főételembe, de azt gondolom, hogy a fűszerekbe nincs kalória, ezért igazán méltatlannak érzem, hogy az ott készített rakott zöldborsós ricottás csirkemellben nem kapott szerepet sem a kedvenc statisztám a fokhagyma, és a válogatás során az általam oly nagyra becsült tipikus olasz fűszereket is kiszórták, mint pl. a bazsalikom, vagy oregáno. Az én műsoromból ezek a szereplők nem hiányozhatnak, a végeredmény pedig messze több, mint, amit egy 355 Kcal-ás ételtől vár az ember.

Szereplőválogatás:
50 dkg csirkemell
50 dkg zöldborsó
25 dkg zabpehely
25 dkg ricotta
1 kis pohár joghurt
2 dl 1.5-ös tej
1/2 citrom leve
0,5 dl fehérbor
2 ek olívaolaj
oregáno, bazsalikom, só bors
4 gerezd fokhagyma

Forgatókönyv:
Egy kis lábosban felteszem a tejet, hozzákeverek 1,5 duci gerezd, zúzott fokhagymát és az összes zabpelyhet. A keveréket sózom, borsozom, majd alacsony tűzön készre főzöm. Szerintem 10 percnél nem kell neki több, de érdemes kíváncsiskodni, mert hajlamos odakapni, szóval inkább előbb szedjük le, minthogy mosogatni kelljen. Közben a csirkemellet felcsíkozom, sóval, borssal, bazsalikommal (most is fagyasztottat használtam) fűszerezem. Egy teflon edényben 1 ek olívaolajon, nagy lángon kisütöm a csirkecsíkokat, majd hozzáöntöm a bort, ami hevesen sistereg, amíg az alkoholtartalom el nem illan belőle. Következik a borsó, ráfacsarom a fél citrom levét, hozzáadok 1,5 zúzott gerezd fokhagymát alacsony fokozatra veszem a tüzet, és az edényt lefedve összepárolom a csirkét a borsóval. Ezalatt a ricottát, joghurtot, az elmaradhatatlan zúzott gerezd fokhagymát ( már csak 1 maradt, ha eddig minden rendben ment) összekeverem, sózom borsozom, és oregánoval ízesítem. Már csak annyi a dolgunk, hogy egy tűzálló tálat 1 ek olívaolajjal kikenünk, az aljára szétterítjük a zöldborsós csirkeragut, ráterítjük a főtt zabpelyhet. Bevallom én kézzel morzsolva oszlattam el, mert kicsit összeállt, de szűk családi körnek ennyi belőlem belefér:). A zabpelyhes réteg tetején pedig szétsimítom a ricottás krémet. A tálat alufóliával befedem, 180 fokra melegített sütőben 20 percig sütöm, majd fólia nélkül további 15 perc, hogy a teteje szép aranybarnára süljön.
A képen látható adagot 6 felé vágtam, a megadott  355 Kcal egy adagra vonatkozik.

2011. január 7., péntek

rákos spagetti emlékezetből


A méltán népszerű Vapiano olasz "gyorsétteremben" ettem először ezt a tésztát, és nagyon megszerettem. Úgy emlékszem a szezonális ajánlatok között szerepelt, de lehet, hogy a most is létező sokat sejtető "Scampi" fedőnév alatt futó alkotásuk reprója. A lényeg, hogy többször megesett velem, hogy otthon újragondoltam egy-egy étteremből megismert fogást. Így jutottam a paradicsomos húsgolyók receptjéhez is, de ez a történet messzire visz, szóval ez egy másik bejegyzés témája lesz. Valószínűleg fordítva vagyok bekötve, én ugyanis, ha nagyon fáradt vagyok, nem étterembe megyek, hanem inkább a lepukkantan otthon maradós főzést választom. Ha teljesen leszívták az agyam, és már nincs kedvem kimozdulni otthonról, de valami különlegesre vágyom, a "ha Mohamed nem megy a hegyhez..." mondás alapján, az étteremből megismert receptet ültetem át a konyhámba. A nem mindennapi végeredményt pedig nyugiban, TV előtt, a kanapén ülve, egy leharcolt mackóban fogyasztom el.

Sajnos a következő hozzávalókért mindenképp ki kell mozdulni még előtte:

20 dkg mirelit rák
20 dkg koktélparadicsom
1/2 csomag spagetti
2 dl tejszín
10 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma
1,5 dl fehérbor
1/2 citrom átszűrt leve
2 nagy marék friss bazsalikom (én findus mirelit bazsalikomot használtam)
só, frissen őrölt bors, őrölt chili

Az otthon végzendő feladatok pedig...

A tésztához felteszünk egy lábasban vizet főni, 1 ek sóval. A recept úgy folytatódik, hogy kinyitok egy üveg jó minőségű fehér bort. Ez egy fárasztó hét után, péntek este azt hiszem indításnak nem rossz, és bőven kompenzál az előttünk álló max. 15 perces konyhai ténykedésért. Egy teflon serpenyőben megolvasztom a vajat. Mikor már teljesen folyékonyra olvadt, hozzáteszem a rákocskákat, az apróra zúzott fokhagymát, leheletnyi/késhegynyi őrölt chilit. Ráfacsarom a 1/2 citrom levét. Itt meg kell jegyeznem, hogy átszűrt alatt nagyvonalúan annyit értek, hogy legalább a magokat kapargassuk ki a serpenyőből, csak úgy éreztem, hogy a különleges rákos tészta megérdemli ezt a professzionálisnak hangzó jelzőt. Erősebb fokozatra állítom a főzőlapot (szerencsésebbek a gázt tekerik fel, ami hatékonyabb) és hozzáöntöm a fehérbort, megkavarom, hogy az alkohol sisteregve elillanjon, és csak az íze maradjon a serpenyőben. Közben mérettől függően felezem, vagy negyedelem a megmosott koktélparadicsomokat, és a már serpenyőben rotyogó hozzávalókhoz teszem. Az így kapott paradicsomos, rákos ragut felöntöm tejszínnel, fűszerezem az aprított bazsalikommal, és frissen őrölt borssal. Az egészet összerottyantom, de nem kell neki sok idő, mert a rák egy perc alatt megpirul, a paradicsom szerintem pedig úgy jó, ha roppanós marad. Közben a tésztát se felejtsük el kifőzni, mert úgy az igazi. Nekem pecorinom volt itthon, de szerintem frissen reszelt parmezánnal meghintve is isteni. A végkifejletben pedig az előrelátó módon kinyitott palack borral, és egy tál gőzölgő tésztával lehuppanhatunk a kanapéra, és átadhatjuk magunkat a boldog semmit tevésnek.

Egyszerűen nagyszerű, avagy a klasszikus paprikás krumpli



Sokan hasonló ételekhez csak a nyári bográcsozáskor fognak hozzá. Szerintem télen is jól jön a tipikusan magyaros szénhidrátbomba, pláne amikor az embernek nem kell utána püffedt hassal a strandra kúsznia. Összefoglalva, éljenek a laktató, dögös ételek télen is. A nélkülözhetetlen füstös ízt, amit jobb házaknál a szabad tűzön való főzés miatt nyer a krumpli, más helyeken kellő felügyelet hiányában kap, én a téli verzióban kiváló minőségű füstölt mangalica kolbásszal csenem vissza az ételbe. Miután decemberben mindenki kiköltekezte magát, és a maradék lencsét is kikapargattuk a lábos aljáról, azt hiszem jól jön a klasszikus paprikás krumpli, amíg a számlánkra meg nem érkezik a babona által ígért mesés vagyon, amit a lencse elfogyasztásával szolgáltunk meg. Szimpla, olcsó hozzávalókból ízletes, zaftos lakomát csaphatunk. Személy szerint olyan mázlim volt, hogy a képen látható egyedet Benővel, a decemberben vágott mangalicából származó kolbásszal dúsíthattam. A zord, téli időben szerintem nincs jobb egy bő lére eresztett, forrón gőzölgő egytálételnél. És, hogy ehhez mit is kellett tenni?

Szükséges, de nem elégséges feltétel:

2 kg krumpli
4 nagyobb, érett paradicsom
1 zöldpaprika (bátrabbaknak csipős, hegyes verzió)
5 dkg füstölt szalonna (újabb hálás sóhaj Benő értünk hozott áldozatáért)
2 nagyobb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
30 dkg debreceni
15 dkg füstölt, puha kolbász
1 ek pirospaprika
2 ek só


Amit a fent felsoroltakkal tenned kell, hogy eljuss a zaftos végkifejletig:


Aprítsd fel a szalonnát apró kockákra. Pirítsd meg a szalonnát, majd ha úgy látod, hogy több zsírt semmilyen további vallatással nem tudsz kinyerni a szalonnából tedd hozzá a finomra kockázott hagymát is. Közben a kicsumázott paprikát, paradicsomot szintén vágd apró kockára. Ha a hagyma megpirult dobd rá a zöldségeket, szórd meg a pirospaprikával, és öntsd fel fél pohár vízzel. Majd fedd le a lábost. Mialatt a felaprított zöldségek sűrű péppé főnek össze (kb. 10 perc), hámozd meg a krumplit és vágd kockára, majd zúzd pépesre a megtisztított gerezd fokhagymát, és mindkettőt keverd hozzá a lecsóalaphoz, majd öntsd fel annyi vízzel hogy a krumpli darabkák még kikandikáljanak belőle, azaz ne lepje el. Nekem 2 pohár vízbe még nem fulladt bele a krumplim, szóval, ha szeretsz méricskélni, akkor ezt a mennyiséget ajánlom. Most jöhet hozzá a só is. Az egészet keverd el alaposan, hogy a krumpli összebarátkozhasson a többiekkel, majd fedd le az edényt, és várd meg míg fel ne forr az étel. Ekkor jöhet hozzá a felkarikázott kolbász, és krinolin, és az egészet készre főzzük.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...